Amíg a földön éltek, óriási gazdasági szakadék választotta el egymástól a gazdagot és Lázárt. A gazdag lakmározott, Lázár éhezett. A gazdag kényelmes életet élt, Lázár pedig szenvedett. Ha Jézus megkérdezte volna tanítványait, melyik emberben gyönyörködött Isten, habozás nélkül rávágták volna, hogy a gazdagban. Ezért is lepte meg őket annyira, amikor Jézus kijelentette, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmennie, mint a gazdagnak a mennyországba jutnia. Döbbenten kiáltottak fel: „Akkor kicsoda üdvözülhet?” Jézus erre így felelt: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Mt 19,25–26)

A példázatban haláluk után nagy lelki szakadék választotta el egymástól a gazdagot és Lázárt. Lázár kényelmet élvezhetett, a gazdag viszont gyötrődött. Ennek a két embernek gyökeres fordulatot vett a sorsa az örökkévalóságban. Jézus története azt tanítja, hogy a menny és a pokol között áthidalhatatlan a szakadék; senki sem mehet át egyikből a másikba. A jó hír az, hogy nem muszáj a pokolban tölteni az örökkévalóságot. Azt, hogy mi történik velünk a halálunk után, az életünk során meghozott döntéseink szabják meg.

A farizeusok és más vallási vezetők hallották ezt a történetet, de nyilván nem értették a lényegét. Később Jézus feltámasztott a halálból egy férfit, akit szintén Lázárnak hívtak. Egyedül Isten tehetett ilyen csodát. Volt, aki hitt Jézusban, de mások, főleg a vallási vezetők, úgy mentek el onnan, hogy elkezdtek összeesküvést szőni Jézus ellen (Jn 11,38–53). Jézusnak volt hatalma feltámasztani Lázárt a halálból, a vallási elit mégis arra fordította politikai befolyását, hogy csapdába csalja, megvádolja, törvényszék elé állítsa, majd megfeszítse Jézust. Jézus szembesítette őket az igazsággal, hogy atyjukkal, az ördöggel szövetkeztek, és az ő gyilkos vágyait igyekeznek véghez vinni (8,44).

Jézus kegyesen elmagyarázta a pokol valóságát, hogy az emberek megértsék, milyen következményekkel járnak a döntéseik. Az evangéliumnak köszönhetően mindenki segítségül hívhatja az Úr nevét, mielőtt meghal, és megmenekülhet (ApCsel 2,21).