Sokunk számára úgy tűnik, mintha reflektorfény világítana a hibáinkra és gyengeségeinkre. Tisztában vagyunk azzal, hogy miben maradunk alul, és gyakran ezekre fókuszálunk. Feltételezzük, hogy Isten biztosan elégedetlen, amiért úgy tűnik, még mindig nem tudjuk elég jól csinálni a dolgokat. Úgy gondoljuk, hogy Ő ugyanúgy a hibáinkra összpontosít, mint mi. A valóság azonban az, hogy ez a nézőpont nem illik sem a kereszténység tanításához, sem ahhoz az Istenhez, akit követünk.

Nem arról van szó, hogy kik vagyunk

Isten gyűlöli a bűnt. Azért utálja, mert nem tud azonosulni azzal, ami ellentétes az igazsággal, a szépséggel, az Ő szerető akaratával és védelmező természetével. De Isten bűn elleni gyűlölete csak egy része a képnek. A másik része természetesen az Ő páratlan szeretete irántunk – amely annyira buzgó és mindent átfogó, hogy nem tehetett mást, mint hogy Jézus Krisztus által utat mutatott számunkra, hogy kiszabadulhassunk a bűn rabságából.

Lehet úgy gondoljuk, hogy ismerjük Jézus halálának értelmét, és a legtöbben elfogadtuk ezt a személyes életünkre nézve, de az igazi próba a bűnre adott válaszunkkal jön el. Ha annak csúfságával foglalkozunk, és szorongva és szégyenkezve hajtjuk le a fejünket, akkor valószínűleg nem gyökerezett meg bennünk az az igazság, hogy sokkal többek vagyunk a hibáinknál. Amikor úgy érezzük, hogy meg kell büntetnünk magunkat bűneink miatt, valójában leértékeljük Jézus áldozatát – sőt, saját magunkba vetjük reményünket, hogy megváltsuk magunkat, vagy befejezzük az Ő engesztelő áldozatát. A Szentírás azt mondja, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Adjuk át magunkat annak a hitnek, hogy a feladatot Jézus elvégezte.

Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.

Galata 5,1

Emlékeznünk kell erre a valóságra, és meg kell tanulnunk egyre mélyebb szinten hinni benne. Semmi sem ad erre olyan lehetőséget, mint a hibáink tudatosítása. Ahelyett, hogy hibáinkat arra használnánk, hogy megbüntessük magunkat, talán inkább tekinthetjük őket meghívásnak arra, hogy ne csak gyakoroljuk hitünket, hanem megragadjuk Isten intenzív szeretetét.

Isten hozzánk való közeledése

Isten nem a bűneink alapján azonosít minket. Emberi szemmel nézve ez olyan, mintha Ő fordítva látná a dolgokat – míg mi talán a hibáinkat, addig Isten a nekünk adott ajándékokat nagyítja fel. Őt nem félemlítik meg a gyengeségeink, mint ahogyan azt mi oly gyakran tesszük. Ő úgy látja, hogy azok ereje már összetöretett a kereszt által.

Amikor bűntudatot érzünk, és úgy érzékeljük, hogy Isten szigorúan rámutat a hibáinkra, talán felismerhetjük, hogy valójában csak a saját hangunk vagy az ellenség hangja az. Ehelyett választhatjuk, hogy az Ő halkabb hangjára figyelünk, amely gyengéden ismételgeti:

Nincs tehát már semmi kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.

Róma 8,1

Ez azt jelenti, hogy el kell néznünk a bűneinket? Egyáltalán nem. Amikor hibákat látunk az életünkben, azokat vegyük komolyan, és vigyük az egyetlen Isten elé, aki képes megbocsátani, segíteni, tanítani és az Ő hasonlatosságára nevelni bennünket. Hiszen „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1Jn 1:9).

Tudnunk kell, hogy Isten átölel minket, függetlenül a bűn súlyosságától, hogy ne szégyenünkben hátráljunk meg, hanem vigasztalódva jöjjünk Hozzá. Meg kell értenünk, hogy Isten nem a bűnök alapján határoz meg bennünket, és ezért nekünk sem szabadna. Isten nem csalódik benned. Távol áll tőle.

A remény, amire szükségünk van

A lelkünket megviselik a magunkra rakott terhek. Gyakran kiszáradunk az önkritikától és az ítélkezéstől. Félelemmel és szégyennel vesszük körül magunkat – azzal a gondolattal, hogy rossz emberek vagyunk, amíg meg nem változunk. De ez a hozzáállás egyszerűen nem hatékony.

A szégyenben való maradás megrekedést eredményez. És ezt Isten is tudja. Ezért úgy dönt, hogy azzal motivál minket, hogy megmutatja nekünk, hogy kik vagyunk valójában, és tudatosítja bennünk az Ő feltétel nélküli jóságát. Tudja, hogy csak a kegyelmes szeretet hoz nekünk gyógyulást, és azt a képességet, hogy szeressük önmagunkat. Ez adja aztán az erőt, hogy elengedjük az önmarcangolást, és reménykedve haladjunk előre.

Van egy értékes és felszabadító igazság, amit Isten mélyen legbelül szeretne, hogy befogadjunk. Ez pedig az, hogy gyönyörűek vagyunk; és Ő elégedett velünk.

„Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.”

Zofóniás 3,17

Legyünk hajlandóak elfogadni ezt az üzenetet.

Forrás: Relevant