Júda babiloni fogságáról, amelyet a 2Kir 24–25. fejezetében olvashatunk, már jóval korábban prófécia szólt (5Móz 28,49–52). Még azelőtt, hogy Izráel birtokba vehette volna az ígéret földjét, figyelmeztetést kapott: ha nem engedelmeskednek Istennek, és nem tartják meg parancsolatait, el fogják veszíteni az országot. Külön figyelmet érdemel, hogy Izráel sorsát a saját honfoglalása vetítette előre. Ugyanis Isten azt parancsolta népének, hogy űzze el arról a földről az ott lakó népeket, és így foglalja el az örökséget, ugyanakkor figyelmeztette is őket arra, hogy ha nem engedelmeskednek, akkor ők maguk is hasonló sorsra jutnak (4,25–27).

Ézsaiás, Jeremiás és a többi próféta előre látta, hogy bűne miatt milyen katasztrófa fenyegeti Isten népét. Évekkel az események előtt Ézsaiás azt prófétálta, hogy Isten a babiloniak révén távolítja el népét az országból (Ézs 39,5–8). Jeremiás szintén figyelmeztette a népet, hogy fogság fenyegeti őket. Amikor ez bekövetkezett, visszatekintve elmondta, hogyan is történt a fogságba hurcolásuk (Jer 25,8–14; 52,1–30).

Ezek a prófétai intések kettős célt szolgáltak. Egyrészt nyilvánvalóvá tették, hogy mindent Isten irányít. Mindentudó és mindenható Istenként bepillantást engedett a prófétáknak a sokkal később bekövetkező események részleteibe. Másrészt rámutattak arra, hogy Isten figyelmeztetései egyértelműek. Nem hagyta rá népe tagjaira, hogy saját szívük csökönyössége szerint éljenek, hanem újra meg újra embereket küldött, akik a hozzá való visszatérésre sarkallták őket, mielőtt még túl késő lett volna. Sajnos nem hallgattak rá.

Ez ma is így van. Isten ma is mindent a kezében tart és irányít, valamint beteljesíti jó szándékait a világban (Róm 8,28). Ebbe beletartozik az is, hogy megítéli a bűnt. Ugyanakkor népét nem hagyja se figyelmeztetés, se remény nélkül. Isten Igéje, Isten népe és Isten Szentlelke munkálkodik a világban, és arra int mindenkit, hogy térjen vissza Istenhez, mielőtt még ítéletével kellene szembetalálnia magát (Mt 3,2; Lk 5,32; Jn 16,8; 1Jn 1,8–9).