Isten és a világ
Ahogyan Ruth zsidó családja és hite révén került be Isten családjába, úgy Jézus követői a Krisztusban való hit és Isten kegyelme révén kerülnek be Isten családjába.
Ahogyan Ruth zsidó családja és hite révén került be Isten családjába, úgy Jézus követői a Krisztusban való hit és Isten kegyelme révén kerülnek be Isten családjába.
Ruth elhatározta, hogy anyósa mellett marad. Ez azért is nagyon fontos, mert amikor Ruth azt mondja, hogy Naomi Istene az ő Istene is, azzal megvallja az egyetlen igaz Istenben való hitét. Úgy döntött, hogy ragaszkodik Istenhez, Naomihoz és Naomi népéhez. Lemondott mindenről, amit addig ismert, azért, hogy Istent kövesse. Ruthnak megvolt a lehetősége arra, hogy válasszon: vagy új életet kezd Istennel, vagy visszatér régi életéhez és népe bálványaihoz. Ő úgy döntött, hogy lelkesen és odaadóan anyósa mellett marad, Istent szolgálja, és kitart abban a hitben, amelyet megismert.
Elképesztő, hogy Isten a zsidók hitén kívülálló embert – ráadásul egy nőt – választ ki nem csupán arra, hogy Izráel Istenét kövesse, hanem arra is, hogy a Messiás őse legyen (Mt 1,5). Ez már előrevetíti mindazt, amit majd az egész világ megváltása jelent, elsőként a zsidók, majd pedig minden nép számára (Róm 1,16). Jézus nemcsak a zsidóság megváltója, hanem az egész világé. Az ereiben pogány (azaz nem zsidó) vér is csörgedezett az olyan „jövevény” felmenőknek köszönhetően, mint például Ruth. Amikor eljött a világba, felettébb egyértelművé tette, hogy a megváltás az egész világnak szól.
Ahogyan Ruth zsidó családja és hite révén került be Isten családjába, úgy Jézus követői a Krisztusban való hit és Isten kegyelme révén kerülnek be Isten családjába. „Ezért tehát nem vagytok már idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten háza népe, akik az apostolok és próféták alapkövére épültetek, ahol a szegletkő maga Jézus Krisztus.” (Ef 2,19–20) János ezt írja a Jn 3,16 versében, amely világszerte az evangélium üzenetének lényegi összefoglalásává vált az egyházban: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”