A dicsőítés gyönyörű tevékenység, amely az egész örökkévalóságban folytatódni fog. Hallatlan gazdagság rejtőzik benne, hiszen soha nem fogjuk megunni. A modern dicsőítés a múlt század hatvanas éveiben jelent meg, és bizonyos időszakokban több, nagyszerű szerző és előadó tűnt fel ugyanabból a zenei műhelyből.

Integrity Music

1987-ben lett önálló zenei kiadó, és a kezdetektől fogva a dicsőítés közegében adott ki albumokat. Világszerte figyelték kiadványaikat, és vettek át gyülekezeti éneklésre dalokat. Olyan ismert dicsőítőket mutattak be, mint például Ron Kenoly vagy Paul Baloche. A legismertebb név, Don Moen, aki 20 éven át előadóként és producerként is segítette a Hosanna! Music sorozat révén a modern dicsőítés elterjedését és népszerűsítését. Give Thanks című éneke a 80-as évek végének egyik himnusza lett.

Az Integrity olyan időszakban állt ki a dicsőítés mellett, amikor a keresztény popzene volt a zászlóshajó, hogy majd hatással leszünk általa a világra. Részben így lett, de a világ is visszahatott, és azóta ama popsztárok egyike, Michael W. Smith is felismerte a magasztalás különleges voltát.

Kingsway Music

Amit az Integrity jelentett az USÁ-ban, azt a Kingsway testesítette meg Európában. 1979-ben indult, és olyan előadókat, szerzőket ismertetett meg, mint Graham Kendrick, Noel Richards, Matt Redman és Tim Hughes, akik mindnyájan felléptek már valamelyik Ez az a nap!-on, némelyikük többször is. Albumok, kották, koncertek, az 1987-es Wembley stadionos összejövetel társszervezése, és számtalan más tevékenység fűződik nevükhöz. Közel félévszázada népszerűsítik a dicsőítést, az énekesek hatása pedig szétterjedt az egész világon. Jöjjön Kendrick emblematikus dala, a Shine Jesus Shine, amelyet 2014-ben a Sportarénában énekelt az idén 40 éves jubileumát ünneplő Magyar Continental Singers kórusával. 

Vineyard

A múlt század 80-as éveiben kezdtük felfedezni a bensőségesebb, érzelmileg dúsabb imádatot. Isten apai oldalát is ekkor ismerték fel világszerte, és míg a korábbi énekek róla szóltak, onnantól kezdve, egyre több ének neki szólt. A Vineyard mozgalom vezetője, John Wimber maga is zenész volt, együttesével anno fellépett a Beatles és a Rolling Stones előzenekaraként, így láthatta, milyen hatással van a zene az emberekre. Lelkészként nagy szabadságot adott a dalíróknak, és az 1985-ös indulása óta több, nagy formátumú előadó repült ki ebből a fészekből, mint Carl Tuttle, Brian Doerksen, David Ruis, Kevin Prosch és Andy Park. A Father’s Heart (Az Atya szíve) sorozatuk millióknak vitte közelebb a zene nyelvén Isten apai szeretetét. Michael W. Smith és Tauren Wells előadásában jöjjön egyik legismertebb énekük, a More Love, More Power: 

Hillsong 

Őket kell a legkevésbé bemutatni, hiszen az elmúlt évtizedek legnépszerűbb előadói. Itt is ugyanaz volt az alapelv: a lelkész teljes szabadságot adott a zenei szolgálóknak, akik gyönyörű énekekkel örvendeztettek meg bennünket. 1986-ban indultak, Darlene Zschech, Reuben Morgan és Brooke Fraser voltak a legismertebb dicsőítésvezetők. Innen indult a Hillsong United, a Young and Free és több, más kezdeményezés, akik összesen 125! albumot adtak ki. Érdekesség, hogy a nemzetközi ismertséghez az Integrity segítette őket, amikor 1996-ban kiadta a Shout to the Lord albumot, amely az első olyan kiadvány volt, ahol női énekes (Darlene) énekelt. Jöjjön akkor ő és Brooke a You Will Come dallal: 

Modern himnuszok

A korábbi himnikus énekek, mint az Amazing Grace, mindig is jelen voltak a gyülekezetek énekei között. Napjainkban újabb szerzők és énekesek jelentek meg, akik folytatják ezt a hagyományt. Ilyen az In Christ Alone (Getty, Townend), ami méltó képviselője eme műfajnak. 

Egy gyönyörű kelta dal, a Come Thou Fount eredeti hangszerekkel:

Az ausztrál CityAlight csapat még ennek a zenei vonalnak a képviselője. Ancient of Days:

Akiket kiemeltünk, sok éven át, több előadóval mutattak be egy jellegzetes dicsőítő stílust, amellyel sok millió emberhez vitték el Isten üzenetét a zenén keresztül. A jó hír az, hogy ma már nem kellenek annyira a kiemelkedő nevek, mert ezer és ezer közösségben ott van a vágy Isten magasztalására. Nézzünk meg egy afrikai dicsőítést, ahol mindenki mozog, táncol, Kínában pedig az üldözés miatt a földalatti egyházban hangtalanul énekelnek, csak a szájuk mozog. Pár évre feltűnhetnek inspiráló csapatok, mint a Jesus Culture, de az különleges, amikor több évtizeden át egy dicsőítő műhely magas lelki és zenei színvonalon bocsátja ki áldásos dalait.

Egy nap pedig ezek a hullámok mind összefutnak, és ott a Trón körül, minden népből és nyelvből magasztaljuk a megöletett Bárányt és Istent, ami aztán folytatódni fog egy örökkévalóságon át. Érdemes hűségesen kitartani, és követni Jézust, hogy részesei lehessünk a világ legcsodálatosabb kórusának.

„Dícsérjétek Istenünket, ti, akik szolgáljátok őt, dicsérjétek mind, akik félitek őt, kicsinyek és hatalmasok!” (Jelenések 19,5).