Az alázat a realitás, hogy nem vagyunk oda magunktól. Kaptuk az életünket, nevelésünk értékeit, taníttatásunk tudását, s minden nap a szívdobbanásunkat. Ajándék a Megváltás lehetősége, semmit nem kellett tennünk, hogy kiérdemeljük azt. Kaptuk Jézus által az örök életet, a feltámadást, a megbocsátást, Istennel a kapcsolatfelvételt, majd a szolgálatokat, a lelki ajándékokat és a Bibliát, mint információs tárházat. Kapjuk a jó példákat, lehetőségeket, előre elkészített helyzeteket, a védelmet.

Ezeket nem feledtetheti sem a siker, sem a sok áldás, sok pénz, elismerés, hatalom vagy befolyás. Isten gyermekei vagyunk, és a gyerek önmaga nem lenne képes élni, az élet feltételeit a szüleitől kapja. Emiatt a gyerekeknél ritka is a büszkeség, amit eltanulhatunk tőlük. Erről szól Jim Cole dala, a Humble Yourself As A Child (Alázd meg magad, mint egy kisgyermek):

Példának okáért itt van például Szabó Dániel, mindenki Dani bácsija. Figyelhetjük innen, nézhetjük onnan, ő tényleg ilyen szerény és alázatos. Megbocsátott annak, aki kirakta őt a Református Egyházból, és akkora szíve van, hogy mindenki belefér. Másik példánkban egyszer egy fiatalember közeli munkatársi kapcsolatban volt egy idősebb lelkésszel, aki elfogadta őt minden ifjonci hibájával együtt. Úgy alakult, hogy meglátott néhány problémát a lelkész házasságából, s egyszer, mikor kettesben voltak, elmondta neki. Ő végighallgatta zöldfülű barátját, és elfogadta azt, amit mondott, az igazságot szeretetben. Kívülről nézve az esetet, bámulatosan alázatos volt a lelkész.

Ez egy tesztkérdés mindenkinek, hogy lehet-e neki jelezni – nem támadólag, hanem szelíden. Az a nagyobb, aki szolgál, s Isten Országában a rang szolgálatot jelent. Úgy vagy az első, hogy te vagy az utolsó. Mindenkinek kiviszed az ételt, mint egy felszolgáló, s te csak azután eszel. Az alázat az, amikor a vezető tagja és eleven része a közösség életének, s nem fölötte álló személy. Jézus megmosta a tanítványok lábait, példát mutatva, mennyire szabadnak kell lennünk a hamis méltóságtól.

Egyszer egy ötven év körüli bibliatanítót meghívtak egy városba előadást tartani. Fogadására egy nála mintegy 30 évvel idősebb férfi ment ki, s ott tartózkodása alatt végig ő kísérte. Gondoskodott róla, hogy mindene meglegyen, jól érezze magát, s így maradéktalanul tudjon koncentrálni a mondanivalójára. Az előadót egy idő után kezdte zavarni, hogy egy ilyen idős testvér van mellette, aki mindent azonnal hoz vagy megszervez. Mondta is neki, hogy számára ez szokatlan és furcsa, s erre a bácsi ezt válaszolta: – Az én uram, Jézus felment a Mennybe, és nem tud eljönni hozzánk. Maga helyett most téged küldött, hogy taníts bennünket. Ezért én azzal a tisztelettel és szolgálatkészséggel fogadtalak és veszlek körül, mint amit Jézusnak adnék, ha Ő személyesen jött volna ide.

Alázatosnak lenni nem könnyű, mert  – összehasonlítva magunkat másokkal – mindig van olyan, akinél jobb, szebb vagy ügyesebb (áldottabb) vagyok. Erről énekel, egy amúgy nagyon szerény énekes, Mac Davis, Kenny Rogers segédletével, hogy nem könnyű alázatosnak lenni, de tegyünk meg mindent, ami rajtunk áll, hogy azok lehessünk:

Hard To Be Humble (Nehéz alázatosnak lenni)

Ám, mint minden ügynél, ami Istennel kapcsolatos, akkor működik az egész, ha van egy magasabb szempont. Ez pedig annak az elismerése, akit a legjobban szeretsz. A Mester ezt így sűrítette össze: „Mert aki a saját gondolatait hirdeti, az magának akar elismerést és dicsőséget szerezni. Aki pedig annak AKAR dicsőséget szerezni, aki őt elküldte, az igaz ember, és nincs benne hamisság”. Igen, ha arra állítjuk át magunkat, hogy annak örülünk, ha Őt szívesen fogadják, becsülik, az Ő ügye előre megy – függetlenül attól, hogy ki által -, akkor levesszük a tekintetünket magunkról. Időbe telik, míg átállunk, de ha AKARJUK, akkor egy idő után már nem magunkkal leszünk elfoglalva, hanem Vele.

Ekkor pedig már alig kell figyelni az alázatra. Övé a dicsőség, enyém a szerénység, 2 az 1-ben.

„Alázzátok meg magatokat Isten előtt, és ő majd felemel benneteket!”

Jakab 4,10