A Hillsong 40 éve indult el, mint közösség, és 30 év alatt 50 főről, 20 ezerre duzzadt. Ez már önmagában megérne egy tanulmányt, hiszen csak a szociális jellegű tevékenységük rendkívül kiterjedt, de maradjunk a dicsőítésnél.
Aki már hozott létre valamilyen összetett tevékenységet (céget, közösséget, kórust, alapítványt…), és azt éveken át fenn is tartotta, az tudja, hogy az eredmények nem történnek maguktól. Ahogy Steve Taylor, egy elsőfilmes rendező mondta: „Már ahhoz is sokat kell tudnod a filmkészítésről, hogy rossz filmet csinálj”. Hát még ahhoz mennyi minden kell, hogy tartósan haladjunk. Ahogy közelebbről szemügyre veszel egy jelenséget, kiderül, hogy mi mitől működik, ami a Hillsong esetében a vezető, illetve a zenei vezetők.
Brian Houston, a vezető, az elejétől fogva olyan közösséget képzelt el, ahol nagyon magas szintű dicsőítés lesz. A kezdeti időben Darlene Zschech, egy női dicsőítésvezető állt az élére a csapatnak. Ez akkor igencsak kivételesnek számított. Már ez is jelezte, hogy itt el lehet térni a szokásos sablonoktól, és a Hillsongnál ez az eltérés mindig felfelé történt. Jött a világ egyik legtehetségesebb énekese, Brooke Fraser, majd Reuben Morgan vette át a dicsőítő együttes vezetését.
Amikor Budapesten járt a Hillsong, tapasztalhattuk, hogy mennyire érzékenyek a Szentlélek jelzéseire. Ez az egyik alapvető magyarázata az egész gyülekezet felfutásának. A másik: az igényesség. Jó technika, jó hangok, szép dalok. Ha szépet és jót akarsz létrehozni, akkor az mindig kifizetődő. Isten megérdemli a legjobbat, a (lehetőség szerinti) legmagasabb színvonalat.
Időközben kiderült, hogy Houston fiának valamennyire eltérő zenei elképzelése van, így létrejött a Hillsong United, egy kisebb, popos, dicsőítő csapat. Ez is rugalmasságra és kreativitásra vall. Brooke önálló zenei pályára indult, és évekig Taya Smith lett a női énekes. Mekkora alázat, Jézus imádatára ráhangolódás, és szabadság kellett ahhoz, hogy Brooke visszatértével beállt mögé, és duzzogás nélkül dicsőít azóta is. Ezt így fogalmazta meg a Mester: „a ki pedig annak dicsőségét keresi, a ki küldte őt, igaz az, és nincs abban hamisság” (János 7,18). Ez a mi „nagyságunk”: az Ő nagyságáért élni.
Ezek mind nagyszerűek, és hozzájárulnak a Hillsong jelenség megértéséhez, ám a talán legfontosabb jellegzetességük még hátravan. Ez pedig az a kreatív alkotói műhely, amelyben a dalszerzők szabadok arra, hogy kihozzák magukból mindazt, ami bennük van. Nemcsak teret adnak az énekek megírásának, hanem egy afféle művészi szívóhatást is működésbe hoztak, mely kihozza belőled a dalokat.
Egy mély igény hatja át zenei közegüket, hogy szép, tartalmas és igényes dicsőítő énekeket írjanak. Aki alkotott már valaha, az el tudja képzelni, hogy milyen lehet egy ilyen légkör, és nem véletlen, hogy ennyire gyönyörű énekek szállnak ki ebből a fészekből immár évtizedek óta. Tudatosság, magas színvonal, igényesség, alázat, érzékenység a Szentlélekre és alkotói szabadság. Akkor ezzel meg is volnánk.
