Első levelét azzal zárja Péter, hogy arra buzdítja a gyülekezet vezetőit, legeltessék Isten nyáját (1Pt 5,2). Ez olyan kép a vezetőről, amely egyszerre beszél éberségről és gyengédségről. A pásztor nem lehet tétlen, mert annak a juhok látják kárát. Isten pedig azt szeretné, ha vezetői szelíd vezetést gyakorolnának, nem pedig királyi uralmat. Az, hogy az emberek Isten nyájának a tagjai, emlékezteti a vezetőket arra, hogy szerepük alapja a gondoskodás – elsődleges feladatuk az, hogy úgy vezessék őket, ahogyan Isten tenné.

Akiket Isten elhívott népe vezetésére, azoknak egy magasabb mércének kell megfelelniük – készséges követők fölött gyakorolnak tekintélyt, és végül Istennek kell majd számot adniuk (Jak 3,1). A görög preszbüterosz szó azt jelenti: „vén”, „püspök” vagy „felvigyázó” (5,2–4; 1Tim 3,1–7; 5,17–18; Tit 1,6–9). A presbiterek feladata a helyi gyülekezet vezetése, igazgatása és gondozása. Ők végzik a kormányzást, a tanítást és az igehirdetést; képviselik a gyülekezetet, és imádkoznak a betegekért. Az 1Tim a következő elvárásokat sorolja fel a presbiterekkel kapcsolatban: legyen feddhetetlen, hűséges a feleségéhez, józan, mértékletes, tiszteletre méltó, vendégszerető, tanításra alkalmas, nem részeges, nem kötekedő, hanem megértő, viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár, aki jól igazgatja a családját és a házát; ne legyen újonnan megtért ember, és a kívülállóknak is legyen jó véleményük róla. A Tituszhoz írt levél ehhez még hozzáteszi, hogy a presbiter legyen önmegtartóztató, igaz, szent, fegyelmezett; a jónak kedvelője, aki szilárdan ragaszkodik az evangéliumhoz.

A görög diakonosz szó „szolgát” jelent (ApCsel 6,1–6; 1Tim 3,8–13). A szolgák feladata, hogy ellássák a hívők fizikai szükségeit, így a presbiterek felszabadulnak arra, hogy tanítással és imádkozással szolgáljanak. A diakónusokra nézve a következő elvárásokat sorolja fel az 1Tim: legyenek tiszteletre méltók, nem kétszínűek, nem borivók, nem haszonlesők, akiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel, és kipróbáltak. Ezenfelül legyenek hűséges házastársak és szülők, akik jól igazgatják családjukat és házukat.

A gyülekezet vezetői Istent képviselik mindazok előtt, akik összegyűlnek Istent imádni, de azok előtt is, akikkel hétköznapi életük során találkoznak. Ezért szab ennyire szigorú irányelveket velük kapcsolatosan az Újszövetség.

A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedéseinek tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

1PÉTER 5,1–4