Egy ellentmondásos házi gyülekezet vezetőt, Gerald Coatest meghívták 1978 őszén, hogy beszéljen egy nyilvános városi ünnepi összejövetelen Plymouthban (Egyesült Királyság). Tricia és én, akik éppen hogy megházasodtunk, meghívást kaptunk, hogy a mi zenekarunkkal vezessük a dicsőítést azon az eseményen.

Megérkeztünk a helyszínre, ahol észrevettem egy esőkabátos fickót, aki a székek kihelyezésében segített. Ő volt Gerald, és ez az első találkozás vele nagy benyomást tett rám. A gyülekezeti környezetben való nevelkedésem során soha nem ismertem olyan vendégprédikátort, aki ilyen készségesnek mutatkozott volna egy olyan hétköznapi dologban, mint a székek kihelyezése. Ez volt a szolgáló vezetés.

Az eseményt követően Gerald még a városban maradt, hogy néhány estén át beszéljen a mi kis ifjúsági csoportunkkal. Soha nem találkoztunk még ilyen emberrel. Gerald elszórakoztatott minket az élettörténetével, amely meglepő és vicces anekdoták gyűjteménye volt, és amely híres rocksztárokkal való barátságot is tartalmazott…

Gerald Coates
Gerald Coates

Azok a több mint 40 évvel ezelőtti esték jelentették Geralddal való barátságunk kezdetét, amely teljesen megváltoztatta az életünket. Tricia és én 50 másik barátommal együtt 200 mérföldre költöztünk a London mellett fekvő Cobhambe, hogy a Cobham Christian Fellowship tagjaivá váljunk, amelyet Gerald alapított. Ez lett az otthonunk a következő 30 évre. Ez idő alatt Gerald és én együtt dolgoztunk és utaztunk, meglátogatva számos nemzetet Európában, Észak-Amerikában, Afrikában és Ausztrálázsiában.

Az a csodálatos kiváltság ért, hogy első kézből lehettem tanúja annak, ahogy Gerald lerombolta a vallásos képmutatást, azzal ahogy arra bátorította az egyházat, hogy valóban a Király és az Ő Királyságának értékeit testesítse meg.

Az egyik példa erre Új-Zélandon volt 1984 húsvétján. Egy konferencián vettünk részt, ami nagyon jól ment egészen vasárnap reggelig. Ezen az úrvacsorai alkalmon volt egy asztal, rajta egy nagy fehér lepedővel, ami eltakarta a kenyeret és a bort. Mondtam a szervezőknek, hogy Geraldnak ez nem fog tetszeni. Persze, hogy nem tetszett neki. Azzal kezdte a prédikációját, hogy kijelentette: „Az egyházi naptárban szereplő összes összejövetel közül ezt utálom a legjobban. És ez (miközben letépte a fehér lepedőt az asztalról) egyáltalán nem segít”.

A tömeg feszült volt, de Gerald még nem fejezte be. Prédikáció közben elkezdte enni a kenyeret az asztalról. Néhány embernek ez már túl sok volt, akik hangot is adtak érzéseiknek. Geraldot ez nem zavarta. Azt mondta: „Mi a probléma? Pár perc múlva mindannyian megesszük, én csak az enyémet eszem meg korábban!”. Arra célzott, hogy a „kenyértörésből” olyasmit csináltunk, aminek sosem kellett volna lennie.

Miközben együtt utaztunk, gyakran dicsőítő dalszövegeken gondolkodtunk. A németországi Ludenscheidben kezdtünk el dolgozni a „Great Is The Darkness”-en, nem is sejtve, hogy milyen jelentős ének lesz belőle. Gerald találta ki a “watching while sanity dies” (“nézzük, ahogy a józanság haldoklik”) sort, amiről azt hittem, hogy soha nem fog működni, de mégis jó lett. Amikor Tricia és én nem tudtuk befejezni a húsvéti énekünket, a ‘He Has Risen’ (Ő feltámadt) címűt, Gerald volt az, akiben megszülettek a hiányzó sorok.

Nagyon sok projekten dolgoztunk együtt, de talán a legemlékezetesebb a Champion of the World’ volt a londoni Wembley Stadionban, ahol 1997 júniusában közel 45.000-en gyűltünk össze imádkozni.

2022. április 3-án, vasárnap ért véget Gerald élete ezen a bolygón. A 78 év alatt hatással volt az egyházra és számtalan életre szerte a világon. Halála egy korszak végét jelzi.

Hálás vagyok azért, ahogyan befolyásolta az életemet, a házasságomat, a hitemet és a Királyságról alkotott felfogásomat. És azért is, hogy segített abban, hogy azzá az énekes/dalszerzővé váljak, aki lenni akartam.

De mindenekelőtt azért, mert egyszerűen a barátom volt.

Noel Richards