Pál aggasztó híreket kapott az újonnan megalakult korinthusi gyülekezetről, ezért megintette őket (1Kor 1,11). Ezeket az új hívőket büszkeség töltötte el, és bomlasztó lelkületnek adtak helyet: egyesek Pált, mások Apollóst, megint mások Kéfást éltették (1,12). A tanítás terén eltérő preferenciájuk megosztotta a gyülekezetet.

Erre a megosztottságra válaszul Pál arra buzdította őket, hogy Jézus Krisztus személye és munkája körül egyesüljenek, ne azoké körül, akiket ő a gyülekezet vezetésére használ. Pál felteszi a kérdést: „Hát Krisztus részekre osztható?” (1,13) A kérdésben benne rejlik az egyértelmű válasz: „Nem.” Az egységes Krisztus pedig azon munkálkodik, hogy egymással is egyesítse a hívőket. Pál ezért arra kéri őket, hogy „mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, hanem legyetek ismét egy értelmen és azonos véleményen” (1,10). Az egy Krisztus egy egységes egyházat tesz szükségessé.

Ezt az újszövetségi kort kevés dolog jellemezte jobban, mint a zsidók és a görögök (pogányok) közt húzódó mély szakadék. Ez a fejezet azonban világossá teszi: azok számára, akiket Isten elhívott mind a zsidók, mind a pogányok közül, Krisztus lett Isten ereje és bölcsessége (1,24). Ez a két csoport eggyé válik az evangéliumban (Ef 2,15). Amit a bűn szétválaszt, azt Krisztus összegyűjti.

Éppen ezért, ha bármilyen megosztottság marad Isten népe között, az egyenlő az evangélium visszautasításával. Másutt is inti rá Pál a gyülekezetet, hogy őrizzék a Krisztus által létrehozott egységet (4,3). Jézus azért imádkozott, hogy ez az egység mozdítsa elő Isten tervét (Jn 17,20–26). Amennyiben a gyülekezetnek sikerül egységes közösséggé válnia, be tudja mutatni az evangélium egyesítő munkáját a világnak (17,21). A keresztényeket tehát egységnek kell jellemeznie, függetlenül attól, milyen földi – faji, társadalmi, gazdasági vagy kulturális – korlátok fenyegetik őket szétszakítással.

Krisztus egyesíti a megosztott népet, egységet teremt, de nem egyformaságot. Isten kezdetben az imádók egységes emberiségét teremtette meg. Az idők végén helyreállítja az egymástól különböző imádók egységes emberiségét megfeszített és feltámadott Fiának a zászlaja alatt (Jel 5,9). A sokféleség csak még inkább felmagasztalja az egyesítést végző személy dicsőségét. Krisztus egyesíti a keresztényeket egyházában – erre az életre és az egész örökkévalóságra.

A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem gondolkodásotokban és meggyőződésetekben jussatok egyetértésre! Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé. Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg? Hálát adok Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, csak Kriszpuszt és Gájuszt, nehogy azt mondhassa valaki, hogy az én nevemre keresztelkedtetek meg. Igaz, megkereszteltem még Sztefanász háza népét is, rajtuk kívül azonban nem tudom, hogy mást is megkereszteltem volna. Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. A kereszt igéje Isten hatalma

Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél.

1KORINTHUS 1,10–25