Habakuk látta, melyek kora jellegzetes bűnei, látta, hogy milyen hatásuk van Júda lakóira, és látta a nép általános romlottságát. A hit lencséjén keresztül szemlélve mindezt megpróbálta szavakba önteni azt, amit látott. Isten után kiáltott, az ő segítségét kérte. De azzal sehogyan sem tudott megbékélni, hogy Isten azt felelte: a gonoszságot még nagyobb gonoszsággal fogja megbüntetni. Lehetséges, hogy Isten a gonosz Babilont fogja fölhasználni arra, hogy – a hozzá képest kevésbé gonosz – Júdát megbüntesse (Hab 1,6)?

Habakuk Isten válaszára várt (1,2–3; 2,1). Figyelt, amikor Isten kijelentette, hogy az igaz ember hitből fog élni (2,4), és csodálta Isten ígéretét, hogy – amikor eljön az ideje – az egész földet az Úr dicsőségének ismerete fogja borítani, ahogyan a tengert víz tölti be (2,3.14).

Amikor Habakuk végiggondolta, hogy mi minden történik Júdában, és fölmérte, hogy milyen pusztulás következik, Istenhez fordult imádságban. Szabad folyást engedett a dicsőítésnek, kérdéseinek, vágyainak, és hangot adott kétségeinek is. Fölidézte Izráel múltját, azokat az időket, amikor Isten fensége borította az egeket, és dicsősége betöltötte a földet (3,3). Örömmel emlékezett vissza arra, hogy Isten elűzte Izráel ellenségeit, és megszabadította népét azoktól, akik a vesztére törtek (3,13–15).

Habakuk hittel reagált arra a sötét és nehéz időszakra, amelyben élt. A jövőre gondolt, és elképzelte azt, amikor majd a fügefák nem virágoznak többé, a szőlőkben nem lesz gyümölcs, az olajfa nem hoz termést, a szántóföldek sem teremnek, és nem lesznek juhok az akolban, sem ökrök az istállóban (3,17).

Évszázadokkal később Jézus bevonult Jeruzsálembe. Tudta, hogy hamarosan keresztre feszítik. Habakukhoz hasonlóan tudta, mi az Atya akarata, és tudomásul vette, hogy rettenetes dolgok következnek, amelyeket neki el kell szenvednie. De Habakuktól eltérően Jézusnak megvolt a lehetősége arra, hogy megváltoztassa élete irányát itt, a földön, és élhetett volna könnyebb életet. Azonban semmilyen más módon nem válhatott volna Jézus azzá az úttá, igazsággá és életté, amely által mindnyájunknak lehetősége nyílik arra, hogy újra közösségben legyünk az Atyával (Jn 14,6).

Ezen a földön Jézus valóságos emberként élt. Ugyanúgy megtapasztalta az élet minden vonását, mint mi, kivéve, hogy ő nem volt bűnös. Mint ember, Habakukhoz hasonlóan ő is küzdött a szívbeli kérdésekkel. Tudta, hogy kérheti azt, hogy ne kelljen átélnie az előtte álló sötét órát. De azt is tökéletesen tudta, hogy éppen azért jött el a világba, hogy elszenvedje a kereszt borzalmát (12,27). Éppen ezért ebben a nehéz órában így imádkozott: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” (12,28) Abban a helyzetben tehát Jézus, Isten Fia hit által élt, és ezzel megmutatta, hogyan bízhatunk mi is tökéletesen Istenben.

17Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. 18De én vigadozni fogok az ÚR előtt, víg örömre indít szabadító Istenem. 19Az ÚR, az én Uram ad nekem erőt; olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem.A karmesternek: húros hangszerre.

HABAKUK 3,17–19