Odalettek a gyermekei, a vagyona, testi szenvedése pedig szinte felismerhetetlenné torzította. Isten néma maradt a helyzetével kapcsolatban, Jób pedig barátai társaságában keresett vigaszt.

Ők egy ideig csendben ültek mellette, osztozva szenvedésében, később azonban csak tetézték gyötrelmeit azzal, hogy hangosan eltűnődtek rajta: ezek a szörnyűségek csakis Jób hűtlenségének és bűnének a következményei lehetnek.

Az emberekben sokszor felmerül a miért kérdése, ha viszontagság éri őket. Amikor nem jön válasz, a hívőknek nem szabad feltétlenül arra gondolniuk, hogy Isten semmibe veszi vagy éppen bünteti őket valamilyen helytelen tettükért. A Szentírás megígéri, hogy Isten meghallgatja az imákat (Péld 15,29), és aktívan cselekszik a legelkeserítőbb helyzetekben is, hogy jót hozzon ki belőlük (Róm 8,28).

Az evangéliumok feljegyzik, milyen hihetetlen kínokat élt át Jézus, aki mindenki másnál inkább példát mutatott arra, hogyan kell bízni Istenben a szenvedés közepette. Elvakította a fájdalom, mégis a 22. zsoltárt idézte, amikor így kiáltott fel: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46) Bár nem érezte Atyja közelségét az elképzelhetetlen gyötrelemben, eléggé bízott benne ahhoz, hogy életét a Mindenható kezébe tegye le (Lk 23,46).

Példájával érzékletesen emlékezteti a hívőket arra, hogy lehetséges – sőt érdemes – Isten láthatatlan munkájában hinni még akkor is, ha nem éreznek mást, csak kínt és bánatot.

Hét napon és hét éjszakán át ott ültek vele a földön, és egyik sem szólt egy szót sem, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma.

JÓB 2,13