Most ellátogatott Miskolcra egy európai ország tekintélyes lelkésze is. Ott volt a stadionban, látott a Puskásból is részleteket. Azt mondta, hogy náluk nincs ilyen egység – és sírva fakadt. 

A 133. Zsoltár szerint oda küld áldást Isten, ahol a testvérek egységben vannak. Ennek a szintje hazánkban nagyon magas, de ez a történet nem most kezdődött el. Több évtized alatt újabb és újabb körökkel bővült a hívők baráti köre, s mára többszáz vezető és sokezer gyülekezeti tag éli meg ennek a szépségét.

A kommunista-szocialista vezetés ellenségének tartotta a hívőket. Zaklatták, megfigyelték, lehallgatták őket, nem vették fel az egyetemekre, áthelyezték a lelkészeket, besúgókat küldtek a közösségekbe. Ekkor fontos dologra jöttek rá a hívők. A rendőrséget nem érdekelte a gyerekkeresztség vagy a bemerítés, hogy katolikus vagy protestáns, karizmatikus vagy nem, történelmi egyházhoz tartozik vagy újhoz. Az foglalkoztatta őket, hogy valaki aktív, beszél-e Jézusról, és elkötelezett a Biblia igazságai iránt. Náluk ezek mind egy halmazba tartoztak. A hívők rájöttek, hogy amennyiben az őket ellenségnek tartóknak ezek nem lényeges kérdések, akkor nekik sem kell, hogy azok legyenek. Összetartottak, mert összetartoztak. Rájöttek, hogy testvérek, akik mindnyájan Jézus tanítványai. És kezdtek kialakulni a barátságok, melyek átíveltek a felekezeti határokon. Közös szervezések, táborok, információcserék, becsempészett könyvek terjesztése, egymás meglátogatása és koncertek. Sillye Jenő például elment egy református templomba, és azt mondták az ottaniak, hogy olyan volt, mintha református lett volna. Mert intelligens volt, és a legtöbb dalát bárki a szívéből énekelhette. Jézus volt a közös, összetartó személy. Majd kezdtek kialakulni az egy helységen belüli pásztorkörök, az ottani lelkészekből, vezetőkből. Budapesten is létrejött egy ilyen, amely mintegy 50 főből állt, a legkülönbözőbb közösségekből. Ez a kör szervezte meg 2000-ben a Felvonulás Jézusért alkalmat, amin a várt 2500 helyett, 25 ezren jelentek meg, s vonultak dicsőítve a Parlamenttől a Tabánig. Erre építve folytatódott az Ez az a nap!, amely révén az elmúlt negyedszázad alatt nagyon sok barátság jött létre országszerte, sőt azon túl is.

Valójában nagyon egyszerű a képlet: a Mester parancsa szerint szeretnünk kell egymást. Ott van az 1Korintus 13, és sok más hasonló ige. A problémakezelés módját megtaláljuk a Máté 5. és 18. részeiben. Az is egyszerű, s egy ismert lelkész szerint ha a keresztények betartanák ezt a két dolgot, akkor a hívők közti problémák 90%-a egyből megszűnne. Ha panaszod van, menj hozzá, s ha meghallod, hogy valakinek panasza van ellened, azt is keresd fel. Ne pletykálj, ne panaszkodj, ne küldd körbe, ne tedd fel a világhálóra – menj oda az érintetthez, és vele tisztázd le. 

Szeretet, a másik tisztelete, szolgálatának megbecsülése, őszinteség, egyenesség, jóindulat, megbocsátás és biztatás. Ez sem bonyolult. És ebbe az irányba állt be az elmúlt években sokaknak a szíve. Az Ez az a nap!-oknak ez a belső kohéziója. Minden baráti szál olyan, mint Sámson hajszála. Minél több van belőlük, és minél hosszabb ideje létezik, annál erősebbé tesz bennünket. 20-30-40 éves kipróbált barátságok kötnek össze bennünket. Ha hibázunk, bocsánatot kérünk, és megyünk tovább.

Jézus is eljutott tanítványaival a kapcsolatuk olyan szintjére, amikor már a barátainak nevezte őket. A barátodért bármit megteszel, támogatod, segíted, véded, és mindenekelőtt megbíztok egymásban.

Az Ez a a nap! csak keretet ad. A tartalmat az egymást szerető, Megváltójukat szívesen dicsőítő hívők adják. Élvezik az Úrral és az egymással töltött időt. Meg persze az előadókat is, de a lényeg belül van. Ahogy összetartozunk felfelé és oldalra is. Mert ezekben van az Élet.