Azt aratjuk, amit vetünk?

Ezek a kérdések mind Isten jóságára, hatalmára és szabadságára mutatnak. Isten szabadsága elsőre talán nem tűnik jó hírnek, de ahogy Isten népe megbarátkozik a gondolattal, egyre szebbnek fogja találni. Isten szabadsága azt jelenti, hogy Isten nem köteles semmit megtenni senkiért. Egyedül azért felelős, hogy azt tegye, amit kijelentett.

Jób négy barátja kifejezésre juttatott egy általános elvet, amelyet különféle formákban mindenütt megtalálunk a Szentírásban: „…amit vet az ember, azt aratja is.” (Gal 6,7) Ez igaz állítás; az emberek általában azt kapják, amit nyújtanak. Jób könyve többek között azért van benne a Bibliában, hogy rámutasson: Isten időről időre dönthet úgy, hogy megkerüli ezt az általános szabályt, és még csak nem is közli, miért – ugyanis Isten nem tartozik számadással az embereknek.

Talán némileg vigasztalhat bennünket a tudat, hogy a rövid távú eltérésektől függetlenül „az aratás törvénye” hosszú távon érvényesül (6,8–10). Ám még ennél is mélyrehatóbban formálta át Isten a „ki mint vet, úgy arat” általános elvét Jézus Krisztusban.

Jézus bűntelen volt, nem érdemelt halált, mégis keresztre feszítették, hogy a bűnös embereknek életük lehessen. Jézus halálában és feltámadásában Isten átalakította a megtorlás és jutalmazás alaprendszerét. Isten szabadon azt tehet, amit csak akar; ő úgy döntött, hogy elküldi Jézust, és megment bennünket.