A zene központi szerepe az istentiszteletben
A zene Isten csodás ajándéka – szépség a ritmus és a dallam, a művészet és az érzelem egységében.
A zene Isten csodás ajándéka – szépség a ritmus és a dallam, a művészet és az érzelem egységében.
Kétségtelen, hogy a zene fokozza Isten népének az istentiszteleten megtapasztalható élményét. Mózes és Izráel népe elővették a hangszereiket, és Istent dicsőítő éneket énekeltek, amikor Isten megszabadította őket üldözőiktől, a fáraótól és seregétől (2Móz 15,1–21). Dávid király sok olyan éneket írt, amelyet az Úrnak címzett. A Zsoltárok könyve tele van olyan imádságokkal, amelyekhez zenét is szereztek, és amelyek istentiszteleti célokra íródtak.
Dávid három embert – Hémánt, Ászáfot és Étánt – jelölt ki arra, hogy Salamon templomának az elkészültéig az istentiszteleti éneklést vezesse a szent sátorban. Aztán hosszú évekkel a fogságból való hazatérés után hangszeresek és énekesek ünnepelték Jeruzsálem falainak az újjáépítését a hálaadás öröménekeivel (Neh 12,27). Szeretet, imádat és hála – mindezeket a zene közvetíti az ember lelkétől Isten szívéig.
Sok olyan ének van, amelyet ma mindenfelé szeretnek és énekelnek az egyházban. Ezek Isten népének a figyelmét Jézus felé irányítják, az ő istenségét, hatalmát, szeretetét és áldozatát dicsőítik, vagy megígért visszatéréséről szólnak. Egyértelmű, hogy a zene Krisztus számára is fontos volt, például a keresztre feszítése előtti napokban. Az utolsó vacsora ünnepélyes alkalma után Jézus és a tanítványai azzal koronázták meg az eseményt, hogy zsoltárokat énekeltek, mielőtt kivonultak volna az Olajfák hegyére (Mt 26,26–30). Az istentisztelet az, ami az emberből előtör, amikor szembesül Isten „méltóságával”. Amikor Jézus és a követői azon az éjszakán énekeltek, azzal kinyilvánították, hogy Isten minden megpróbáltatás közepette is méltó a dicséretre. Az ő istendicsőítésük azon a hiten alapult, hogy végül Isten mindent véghez visz és jóra vezet.
A bibliatudósok szerint az Újszövetség bizonyos szakaszai eredetileg az első gyülekezetekben az istentiszteleteken használt énekek voltak, például Pálnak a filippiekhez írt levelében az egyik részlet. Képzeljük el az 1. századi hívőket, amint összegyűlnek, és tisztelettel és örömmel éneklik Jézusról, hogy „Isten… felmagasztalta őt, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és a föld alattiaké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére” (Fil 2,9–11).
„Az énekesek: Hémán, Ászáf és Étán a cintányérokat szólaltatták meg.”
1KRÓNIKÁK 15,19