Mózes ötödik könyvében annyiszor ismétlődik az a parancs, hogy Istent meg kell ismerni és minden más isten helyett csak őt szabad imádni, illetve hogy minden rendelkezését be kell tartani, hogy az ember néha azt érzi, ez túl sok, és mintha már a cselekedetekből való megigazulást erőltetné. Föl kell tehát tennünk a kérdést, hogy Isten vajon miért akarta, hogy Mózes mindezt ennyire hangsúlyozza, különösen is az 5Móz 6. fejezetében. A 6,1–3 és 6,6–9 szakasz tanúsága szerint az ebben a fejezetben található felszólítások Isten népének – és a következő generációknak – a javát célozzák.

Mózes arra szólítja föl Izráelt, hogy szeresse az Urat teljes szívéből, lelkéből és erejéből (6,4–5). A tökéletes szeretet az elvárás. Miért? Mert ez szolgálja Isten népének a javát. Az a lehető legjobb az ember számára, hogyha az életét Isten törvénye, illetve tanítása köré építi, ugyanis ezek éppen arra valók, hogy megmutassák az Atya szíve közepét és így az áldáshoz és a mindent átható örömhöz vezető utat. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy gyakran mégis másban keressük a legfőbb boldogságot. Miért olyan lehetetlenül nehéz Isten útját követni, ha tudjuk, hogy az vezet az áldáshoz, és ha nem követjük, annak keserves következményei lesznek?

Csakúgy, mint ahogy Izráel Egyiptomban rabszolgaságban élt, és képtelen volt változtatni helyzetén, minden ember a bűn rabszolgája, Istentől elszakítva él, és szíve mélyén elutasítja kegyelmes jóságát (Ef 2,1–10). Ha tovább olvassuk Mózes ötödik könyvének ezt a fejezetét, láthatjuk, hogy Isten minden parancsa, amelyet népének adott, szorosan összefügg Isten kegyelmével, amelyet már megtapasztalhattak (5Móz 6,20–25). Isten ragyogó kegyelméből elveszi az ember bűnét, és Jézusra terheli, aki a helyettes elégtétel az egész emberiség bűnéért, azért, hogy az ember képtelen olyan tökéletesen szeretni Istent, ahogyan azt az Úr az 5Móz 6,5 versében megparancsolja. Jézus betöltötte a törvényt, megfelelt Isten azon elvárásának, hogy igaz legyen az Úr előtt – ahogy az 5Móz 6,25 versében olvassuk –, és nekünk adta saját igazságát (Róm 3,21–22).

Ez azért válhatott valóra, mert az Atya a hívőket magához vonzza (Jn 6,44), Jézus mutatja be a tökéletes élet áldozatát a bűnért, a Szentlélek pedig az igaz életben vezeti a hívőket (6,13). A Szentháromság Isten kegyelmesen fáradozik a keresztény hívők érdekében, hogy megtapasztalhassák az Isten szerinti élet áldását. Ők tehát nem azért tartják be Isten törvényét, hogy kiérdemeljék kegyelmét, hanem azért, mert már megkapták Isten kegyelmét. Isten gyermekei az ő kegyelméből szabaddá váltak Krisztus által, ezért képesek megtapasztalni, hogy milyen az Isten szerinti életben járni úgy, ahogyan a Bibliában áll.

(A cselekedetekből való megigazulás azt jelenti, hogy Isten bizonyos vallásos cselekedeteink miatt eltekint bűneinktől, és igaznak fogad el bennünket. A cselekedetekből való megigazulás szemben áll a kegyelemből való megigazulással, mely szerint viszont cselekedeteink nem képesek kikényszeríteni Isten bocsánatát, hanem az kizárólag Isten könyörülő irgalmából nyerhető el.)