Az élet mindig többrétegű, időben és tevékenységben is. Van, ami látszik, és van, ami nem. A társadalmakban mérik a bruttó nemzeti összterméket (GDP), de a nők sokszor láthatatlan munkáját nem szokták beleszámítani. Egyes becslések szerint ez akár a felét is kiteheti, ám nehéz mérni. A családokban viszont nagyon is jól tudjuk, mennyire fontos és nélkülözhetetlen a tevékenységük.

Hasonlóképpen, egy Ez az a nap!-on is vannak olyanok, akiknek kívülről egyáltalán nem látszik a munkájuk, mégis óriási részük van minden áldásban, amit átélhetünk. Első körben a helyi lelkészek és gyülekezetek a legfontosabbak, hogy ők szívesen fogadnak-e bennünket. Ekkor fontos, hogy mögéláthassanak a láthatóknak. Mi nem rendezvényt szervezünk, hanem megteremtjük annak a feltételét, hogy felekezeti határoktól függetlenül bárki eljöhessen, és a többiekkel egységben dicsőíthesse Jézust. Valójában Őt hívják meg, Ő a főszereplője minden találkozónknak. Mert szervezni lehet, de az áldást Ő osztja szét, erre halandó emberek nem képesek. Ha egy város és környéke lelkészei ráéreznek arra, hogy mi itt a lényeg, és ez fontos nekik, akkor szívesen fogadnak, sőt hívnak bennünket. A helyiek segítsége elengedhetetlen, legyen az Veszprém, Madrid, Pula, Debrecen, vagy most Miskolc. Imádkoznak, tanácsot adnak, tartják a kapcsolatot a helyszínnel, a médiákkal, viszik a hírt, és hívogatnak. Fel sem lehet sorolni azt a rengeteg apró teendőt, amit elvégeznek, ahogy egy anya is milliónyi helyzetben áll helyt. Ilyenkor a szélesebb környék is bemozdul, akik szintén a sajátjuknak érzik a nagy létszámú rendezvényt. Lehetőségként élik meg, és lehetőségeik szerint adják bele, amit csak tudnak.

Debrecenben és Miskolcon többszáz önkéntes segített, akik a helyi közösségekből jöttek. Ahogy az apostoloknak segítettek a diakónusok, úgy mi szervezők a helyiek segítségével felszabadulunk arra, hogy a rendezvényre koncentráljunk. Hoznak ételt, italt, autót, tolmácsot, és ami csak kell. Ha megpróbálnánk felsorolni, mi mindent kaptunk az elmúlt évek során, biztosan kihagynánk valamit. Szinte anyai módon gondoskodnak az egész rendezvényről, és ennek a hallgatóság nagyon sokat köszönhet. Vannak olyanok, akik egyszerűen „csak” rendelkezésre állnak. Ha kell, elmennek kimosni a fellépők ruháit, elugranak valamiért, ami éppen kifogyott, vagy hiányzik, hoznak még enni- és innivalót – bármiben számíthatunk rájuk. Sok kérdésre csak ők tudják a választ, a helyben előforduló problémákat ők képesek megoldani. Odahozzák, telefonálnak, megszervezik, kitalálják, megoldják. 

Ha te ilyen módon segítettél, akkor nagy-nagy köszönet Neked. Mert ti teszitek otthonossá azt a helyet úgy nekünk, szervezőknek, mint a koncertre jövőnek. Ti bélelitek ki a fészket a vendégszeretettel. Ez foglalja keretbe, majd szövi át az egész rendezvényt.

És még nem említettük az egyik legfontosabbat. Lesz majd egy nap, amikor kiosztják azok jutalmát, akik hűségesen szolgálták Jézust. Annak a fénye elhomályosít majd minden földi kínlódást és áldozathozatalt. Itt nem kapsz elismerést, nem veszik észre, amiket másokért teszel, nem köszönik meg, ha segítesz – nem gond, magadnak semmiképpen ne szerezd meg. Ott maga a Király fogja megköszönni, és az ő elismerése és mosolya mindennél többet ér.

Azt a napot lássuk magunk előtt. Addig pedig legyünk hálásak mindazokért, akik önkéntesen, idejüket, energiájukat adják, hogy a többiek élvezhessék a rendezvényeket.