A Dal 2021: Andelic Jonathan is az indulók között
A január végén induló, A Dal elnevezésű tehetségkutató műsor egyik résztvevője lesz Andelic Jonathan, akit az Ez az a nap! rendezvényekről is jól ismerhetünk.
A január végén induló, A Dal elnevezésű tehetségkutató műsor egyik résztvevője lesz Andelic Jonathan, akit az Ez az a nap! rendezvényekről is jól ismerhetünk.
Jota, az Áldom című dalával – melynek már a címe is egyértelműen utal rá, hogy keresztény énekről van szó – került be a legjobb 40 szerzemény közé.
A énekes-dalszerző a Pengetőnek adott interjújában így vall a dicsőítésről:
Úgy gondolom, hogy a dicsőítés elsődleges megvalósulási színtere a közösség, minden más inkább csak koncertnek mondható. A dicsőítés során a legfontosabb, hogy megmutatkozzon a dicsőítő szív. Lehet akármilyen profi egy muzsika, és virtuóz egy szóló, de bármelyiknél szebbet adnak elő a Mennyben. Természetesen fontos, hogy zeneileg a tőlünk telhető legjobbat nyújtsuk, de még ez sem az önmegvalósításról, vagy magamutogatásról szól. A dicsőítésbe nem fér bele a zenei egoizmus.
Szurkoljunk együtt Jotának a Duna TV-n, szombatonként, január 30-tól!