Sok nemkívánatos tűz gyulladhatott fel, és éghet, még az év végén is. Egy hallatlanul bölcs, idősödő hívő mondta, hogy utólag visszanézve, a legnehezebb időszakok bizonyultak a legáldásosabbaknak. Amikor viszont benne vagy, messze nem ezt érzed, hanem csak szeretnéd kibírni valahogy.

Ha ebben az évben több, nagyfeszültségű esemény történt, elhúzódó anyagi nehézségek, betegségek, akkor ennél csak jobbat várhatunk. Tény viszont, hogy kibírtuk! Ezt illik megköszönni, bármi is okozta a nehézséget. Mert minden kétségbeejtő helyzetnek van egy elviselhetőségi csúcspontja, ahonnan – utólag visszanézve – enyhülni kezd a nyomás, és elindulnak a dolgok a megoldás, a szabadulás felé. 

Az is lehet, hogy a mögöttünk hagyott évben több boldogságod volt, mint bánatod, és ennek felhőtlenül örülni kell. Van egy átlaga az életnek, amiben egymást váltják a jó és rossz időszakok. Csak a jót nehezebb értékelni. Az olyan magától értetődő. Aztán a következő nehézség segít megérteni, hogy az is jó, ha nincs rossz.

Az év vége alkalmat ad arra, hogy változtassunk azon, ami nem volt jó. Mint valaki mondta: – Ha nem változtatjuk meg a hajó irányát, akkor ne csodálkozzunk, ha ugyanabba a kikötőbe fut be. Néha egészen kis változtatás már sokkal jobb közérzetet okoz. Ha korán ébredő alkat vagy, és 11 helyett 10-kor le tudsz feküdni, akár csak hetente kétszer, az a következő napoknak mindenképp, de az egész hétnek ad frissességet. Ha 6 után nem eszel komolyabbat, akkor könnyebben alszol el, nyugodtabban telik az éjszakád. Könnyít, ha elhatározod, hogy nem vállalsz programokat, megbeszéléseket szorosan, egymás után. Idáig, ha csúszott valami, akkor feszkós lett a következő négy megbeszélés is, plusz oda kellett érni időre az iskolába a gyerekért. Ha látszik, hogy stresszes lehet, tegyük arrébb, mert ritka az elhalaszthatatlan meeting.

Lehetett az évben olyan tűz, amit az én égésem, beégésem lobbantott lángra. Így az év végén érdemes meghúzni egy vonalat. Nem tudok visszamenni a múltba, bármennyire is sajnálom, a történteket nem tudom megmásítani – bár tehetném. Azt viszont megállíthatom, hogy ne égjen rám, és ne ez legyen az, ami meghatároz engem, mert a gyenge pillanatom, az nem én vagyok. Az a javítandó, erősítendő, megtisztítandó része lényemnek. Ezen dolgozom, alapvetően ez a jobbulási szándék jellemez engem, és jól teszem, ha így látom magamat. Ha pedig egy pillanatom, és nem az irányom miatt helyez el valaki a létezés terében, az nem lökhet vissza a nemkívánatos múltamba. Ideje továbblépni a szégyenből, önmagam hibáztatásából, mert a következő év sok értékes lehetőség ajtaját nyithatja ki, amelyeken nem lehet leszegett fejjel belépni. Fel a fejjel. Alázatosan, szerényen, de aktívan előre kell tekinteni.

Van egy tűz, amit meg kell tanulnunk megakadályozni, még mielőtt fellobbanna. Ez a veszekedés, az értelmetlen vita, a megsértődés lángja. Többnyire ugyanazon a módon alakul ki, és ha felismerjük, hova fog vezetni, már az elején le tudjuk állítani. Szelídséggel és önuralommal. 

Ha változások látszanak jövőre, akkor annak megfelelően csoportosítsunk át. Időt, energiát, pénzt, törődést, befektetést pénzbe vagy emberekbe. A sorrend megállapítása. Mennyit és mikor eszünk, iszunk, alszunk, mozgunk, pihenünk, imádkozunk, Bibliát olvasunk, találkozunk, vállalunk. Visszább kell venni, vagy többet is vállalhatunk – okosan. 

Az aggódás tud még égetni, és ezt azzal lehet eloltani, hogy bízunk Istenben, aki tud mindenről, nem enged erőnk felett kísérteni, és bármilyen helyzetben tud segíteni. Irántunk való szeretete a válasz minden aggódó gondolatra.

A nemkívánatos tüzeket szépen el kell oltani, a jó tüzeket pedig felszítani. 

A jó ügyeket, amiért ég a szívünk. A Jézushoz való ragaszkodást, a szeretet melletti elkötelezettségünket, amit nem érdemes langyosan csinálni. Mert a jó tűz jó irányba mozgat, plusz kiolvasztja a salakot, a rossz pedig a nemesebb részeinket égeti. A jó, az felmelegít, a rossz pedig szétéget. Jövőre tanuljuk meg jobban kezelni a felgyulladó, negatív tüzeket. Ugyanakkor égjenek bennünk a jó, lélekmelegítő tüzek. 

Ám nemcsak tüzek vannak, hanem vizek is. Üljünk sokat szép patakok mellett, csónakázzunk sima vízű tavakon, ússzunk nyugodt tengerpartoknál, és igyunk friss forrásvizet. 

Aztán nagyokat sétálni, jó levegőt szívni, sokat beszélgetni.

Az élet ajándék lesz az új év minden napján is.