A prófétát mégis elszomorította az az üzenet, amelyet ki kellett hirdetnie; szenvedett a nehézségektől és a nép részéről megtapasztalt elutasítástól (Jer 15,10). Jeremiás állandóan könyörgött Istennek, hogy ne büntesse meg népét – bocsásson meg nekik, és kímélje meg őket. Isten azonban hajthatatlan volt; eldöntötte, hogy igazságot szolgáltat, azaz megbünteti azokat, akik elhagyták őt, és bálványokat kezdtek imádni.

Jeremiás fájdalmában bánkódás és csalódottság keveredett egymással. Elkeserítette a helyzet – látta az elkerülhetetlen katasztrófát, és tudta, hogy Júda megérdemli, mégis esdekelt Istennek a népért. Csalódott volt amiatt, hogy Isten nem gondolja meg magát; olyan forráshoz hasonlította Istent, amely nem ad vizet.

Amikor egy asszonnyal beszélgetett egy kútnál, Jézus élő vizet adó forráshoz hasonlította önmagát (Jn 4,10). Ha Jézus tanítványaként élünk, rengeteg áldásban részesülünk, arra azonban nincs garancia, hogy az életünk mentes lesz a nehézségektől vagy a szenvedéstől.

A kegyelem elfedezi a bűnt, és a Jézus által elnyerhető üdvösség örök életet ad. Ám a kegyelem sem zárja ki, hogy lesznek sötét és nehéz napok (16,33). Jézus követéséhez hinnünk kell Isten szuverén tervében; ez a hit jó rálátást nyújt az élet minden eseményére.

Jézus hathatós ellenszert kínál arra a csalódottságra és bosszúságra, amelyet a hívők megtapasztalhatnak, amikor néhány imájuk nem talál meghallgatásra. Megígérte, hogy velünk lesz, akárhova megyünk is (Mt 28,20).

Miért tart fájdalmam szüntelen, és miért lett olyan súlyossá, gyógyíthatatlanná a sebem? Olyan lettél nekem, mint a nem állandó vizű, csalóka patak!

JEREMIÁS 15,18