János lejegyezte Jézusnak a szárdiszi gyülekezethez intézett szavait; őket azért intette meg az Úr, mert hírük szerint elvileg éltek, közben mégis halottak voltak (Jel 3,1). Jézus könyörög a szárdisziaknak, hogy ébredjenek fel, és frissítsék fel cselekedeteiket, amelyek hiányosak Isten előtt.
János írása emlékeztet a Jak 2,14–26 részére, amelyben Jakab kijelenti a hívőknek: „…a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában.” A szárdiszi gyülekezet jó példa a keresztények olyan csopor tjára, amelynek az esetében megvannak a cselekedetek, csak a hit hiányzik.
Gépiesen tették, amit jónak gondoltak, Jézus azonban figyelmeztette őket, hogy Isten látta cselekedeteiket, és hiányosnak találta őket. Ahogyan a hit halott cselekedetek nélkül, a cselekedetek is halottak hit nélkül.
A mai hívőknek is érdemes megjegyezniük: a hit és a cselekedetek összetartoznak. Természetes kapcsolat van a kettő között, és egyiket sem szabad túlhangsúlyozni a másik kárára.
Jézus azt tanította, hogy Isten egyértelműen belelát az emberek szívébe (Lk 16,15), és pontosan ezt mutatta meg a Jel 3,1–6 szakaszában. A szárdiszi gyülekezet lelkileg halott volt, Jézus azonban arra emlékeztette őket, hogy még nincs túl késő megváltoztatniuk a szívüket – mint ahogy ma sincs túl késő azok számára, akik még élnek.
Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.
JELENÉSEK 3,1b
