Pál beismerte arra való hajlamát, hogy felfuvalkodjon saját apostoli tekintélye és lenyűgöző lelki alkalmassága folytán. Azért, hogy Pál alázatos maradjon, és szolgálata által Isten kapja a lehető legtöbb dicsőséget, Isten tövist adott az apostol testébe (2Kor 12,7).

Pál ezt a tövist úgy nevezi: „a Sátán angyala” (12,7), így az is lehet, hogy Isten megengedte az ördögnek, hogy valamiféle korlátozott mértékben megtámadja Pált, hogy ezzel is az Úr jó célját szolgálja (Jób 2,1). A Szentírás ennél többet nem árul el Pál küzdelmének a pontos természetéről.

Egyesek szerint a Gal 4,13–15 verse alapján esetleg szemprobléma lehetett. Az mindenesetre egyértelmű, hogy egy olyan krónikus és megterhelő dologról van szó, amely akadályozta munkájában és szolgálatában.

Akármilyen jellegű volt is Pál tövise, két dolog egyértelmű. Először is, Isten kegyelme elég volt ahhoz, hogy megtartsa Pált a küzdelmében. Másodszor pedig, Pál életének a fogyatékossága miatt Isten még több dicsőséget kapott Pál szolgálatán keresztül. Az apostol ezért tudott örülni saját szenvedésének és gyönyörködni a saját erőtlenségében. Ugyanezek az elvek érvényesek ma is a hívőkre.

Isten felhasználja ugyan övéinek az erősségeit és az adottságait, de még nagyobb dicsőséget kap abból, ha övéi gyengeségeik és küzdelmeik ellenére is rá hagyatkoznak, őt szolgálják, és elérhetővé teszik magukat.

És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bízzam magam, tövis adatott a testembe.

2KORINTHUS 12,7a