Valaki látott egy érdekes belső képet, amikor átélte a Jézussal való találkozást. Olyasmi volt, mint egy hőmérőben a higany, csak fekete volt a színe. És akkor egyszer csak mellékerült egy másik, piros csík. Mindkét csík haladt, immár egymással párhuzamosan. Aztán egy idő múlva a fekete megállt, a piros pedig haladt tovább. Sokszor, egy képnek, látomásnak, ami felülről jön, többszörös jelentése is lehet, mint a Bibliában a próféciáknak. Ennek a képnek az egyik jelentése az, hogy attól a naptól kezdve megjelent az örök élet, és egy darabig a mulandó és az örökké tartó párhuzamosan halad, de amikor a mulandó véget ér, akkor a másik szépen folytatódik tovább, mert annak soha nem lesz vége. A másik jelentés maga a színe. A piros, az életnek a jellemzője, de a tűzé is.

Aki odakapcsolódik a feltámadt Jézushoz, abban onnantól kezdve égni kezd egy belső tűz. Egy folyamatos gyújtózsinórt gombolyít magával, és amerre jár, ott az életet gyújtja meg, mert a benne levő tűz fellobbantja a szeretetet, ami a valódi gyújtóanyag. Amerre jár, elkezdi melegíteni a környezetét, és ahol kell, meg is gyújtja azt.

Elmegy például meglátogatni valakit a pszichiátrián, és próbál lelket önteni bele. Már ez a kifejezésünk is milyen szép: önti bele a lelket. És akkor felnyög a szomszéd ágyon egy lány, hogy segítsen neki valaki. Gyújtózsinóros hősünk szavai kezdték őt kiolvasztani dermedt állapotából, de még több szeretettüzet kíván. Legközelebb már hozzá megy be, és szavaival sorra lobbantja fel a szeretetdetonációkat, és ez addig folytatódik, míg szét nem szedik a depressziónak a jeges darabjait, és a lány felmelegedve, magára találva, vissza nem nyeri a cselekvőképességét, és el nem foglalja a helyét a társadalomban. Ott aztán már viszi a maga gyújtózsinórját, és lobbantja lángra másoknál is azt. Csak most a Night King, az Éjszakakirály megfagyasztott benne valamit. Mert az itt jár köztünk, eljegesítve az életeket, de a szeretet tüze erősebb, ahogy a megfagyott kapcsolatokba belehelyezzük a megbocsátás detonátorait, és a pánikbetegség dermedtségébe a remény tölteteit. Aztán átöleléssel, érdeklődéssel, odafigyeléssel berobbantjuk azokat.

És ahogy megyünk tovább, odaér a gyújtózsinórunk egy mozgássérülthöz, akinek csak egy kevés biztatás szükségeltetik, hogy jelentkezzen az egyetemre, és azt elvégezve kiváló ájtís lesz belőle, majd talál egy hűséges társat is. Az igaz, hogy segíteni kell továbbra is inni neki, mert a túlmozgáskor kifröccsen az ital, de a lelke pohara már tele van, s ha ki is megy valamennyi, még mindig marad benne elég, hogy a szomját oltsa. Megyünk, és van, ahol „elég” csak meggyújtani a tüzet, és az elvégzi a maga hatását, de van, ahol sokáig ott kell maradni. Mert ha megzuhan a volt osztálytársad, akinek már nincs egy szem rokona, barátja sem, oda újra meg újra húzol ki zsinórt, mert ott a magány súlyos, nagy kövét sorozatos robbantásokkal tudod csak leszedni róla.

Győri János Sámuel, evangélikus lelkész ilyen gyújtó hatású ember. Meggyújtotta a maga tüzeit, amihez sokan odaültek melegedni, sőt annál meg is gyújtották a fáklyáikat. Amikor pedig a nemzetietlen szocializmus, amelyik a félelem hidegségében didergett, nem szerette ezt a közösségi melegedőt, akkor áthelyezte máshova, amit ismét felgyújtott, mert az ő tüze is belülről égett, és sorra fektette le a gyújtózsinórjait: zenével, filmekkel – gyújtó hatású szavaival. Ma is lobog benne a tűz, mert az ilyenek csak égni, fényleni, melegíteni, másokat lángra lobbantani módon tudnak élni. Mint ahogy Szenczy Sanyi is tette. Aki percekig zokogott, amikor ugyanoda ült le, ahol egy kisgyereket ráültettek egy bombára a terroristák, mielőtt lerohanták a kommandósok az épületet. Az együttérzés fájdalma pedig hajt tovább, hogy még több helyre juttasd el a fényt és a meleget.

A csalódás, a magány és a keseredettség köteleit is ez a láng tudja leperzselni. Amerre mész, látod a szeretetlenség, a hibáztatás áldozatait, és őket megérintve a benned levő tűz gyógyító erőként jelenik meg. Fordítva működik, mint a pusztítás. Látsz egy csomó sérültet heverni, közéjük dobsz egy szeretettel és biztatással teli gránátot, eltalálják őket a gyógyulás repeszei, felkelnek, mert szűnnek a fájdalmaik. Ilyen emberek kellenek, akik zsinórban melegítik fel az embereket, amerre csak megy a piros vonaluk. Odavezetik a jót, szétrobbantják a rosszat, és felmelegítik a kihűlőben levő lelkeket. Türelmesen, jót kívánva, egy életen át.

„Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla”. (1. János 1,2)