Már ahhoz kellett egy reménnyel elegyített hit, hogy a hőségben elinduljon ide valaki. És lám, nem sokkal a kezdés után jött a szél és a frissítő eső. Volt olyan is, aki eleve nem várt túl sokat az egésztől, és el sem jött, vagy csak egy darabig maradt, és azalatt is fanyalgott. A többség viszont „éhes” volt Istenre, és attól függetlenül, hogy mennyire volt meleg, hogy mennyit kellett várni vagy kerülni a kapuknál, hogy technikailag mindennel elégedett volt-e – igyekezett a dicsőítésre koncentrálni. Nem a várható áldás érdekelte, hanem hogy ő adhassa „ajkainak áldozatát”, és rácsatlakozzon a mennyei imádat hullámhosszára, amit a Jelenések Könyve alapján tudunk, hogy örökké fog tartani.

Egy vezető egyszer azt mondta, hogy ő olyan embereket keres maga mellé, akik problémamegoldóak. Elvárta, hogy ki-ki oldja meg a felmerülő problémákat, ha pedig egy helyzet túl soknak bizonyult neki, akkor mehetett hozzá, de egy megoldási ötletet azért vinnie kellett magával. Sokszor hozzáállás kérdése, hogy mi lesz a végkimenetele egy dolognak. Hogy a poharat félig telinek, vagy félig üresnek látjuk. És ez szoktatás dolga. Dávid már pásztorként is folyamatosan Isten jelenlétében élt. Hogyan tudta volna egyébként elzavarni a nyájra támadó medvét! és oroszlánt!! is? Mire Góliáthoz ért, addigra a korábbi pozitív átélései miatt tudta, hogy Isten segíteni fog neki. Mert most a választott nép nyájára támadt az a vad.

Valaki egyszer egy tanmesét fogalmazott meg, amelyben két lelkész egyszerre érkezik a Mennybe. Kérdezik őket, hogy mi volt náluk a helyzet. Az első lemondóan mondja, hogy a kisvárosukban nem érdeklődtek az Evangélium iránt az emberek, és akármit próbáltak, nem jutottak előbbre. A másik lelkész, aki egy hasonló nagyságú városból jött, elmondta, hogy amikor odakerült, az a hely is keményen ellenállt az Igének. Ám ők nem hagyták magukat. Összefogtak az összes többi közösséggel, imádkoztak, böjtöltek, kreatív klubot kezdtek, házassági tanácsadást, filmklubot, kiránduló szakkört, tánccsoportot és kávéházat is működtettek. És ezek révén minden gyülekezet szaporodott, és egyre többen találtak oda Jézushoz.

Ez a történet magában hordozza az alapüzenetet: minden helyzetben bízz Istenben, és próbálj kezdeményező lenni. Ne a negatív hangulatok, csalódások, vereségek, kudarcok határozzák meg a mentalitásodat, hanem az a mindig megújuló dinamizmus, ami a feltámadt Krisztusból árad, s amiből mindnyájan korlátlanul kaphatunk. Csak kérni kell. Meg persze küzdeni, de ez egy nemes harc – magamért, és a körülöttem levőkért is.

Aki nyitottan és Isten felé fordulva jött a stadionba, az nagyon gazdagon távozhatott, és többezer ilyen visszajelzés érkezett.

Akiknek félig volt tele a poharuk, azoknak mintha áttöltöttek volna azokéból, akik félig üresnek érzékelték. Amazok üres érzéssel mehettek el, emezek pedig túlcsorduló érzésekkel.

Mindig van a pohárban, mert „Aki hisz énbennem, ahogy az írás mondja, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből”. (János 7,38). Ezt nagyon sokan átélhették – elég volt csak nézni a boldog, felszabadult arcokat, családokat, vidám nagyikat, önfeledt kicsiket. Mert a mi poharunkban “élő víz” van, ami éltet és szomjat olt. Ez pedig egy személy: a Szentlélek. Számíthatunk rá, mindig kész segíteni, vígasztalni, és – mint oly szépen láthattuk – szívesen kiteljesedik bennünk Isten imádatakor, és osztja szét sok-sok örömét.

“Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van”. (Márk 4,25)