Zofóniás azzal zárja könyvét, hogy hallgatói figyelmét az Úr eljövendő napjára irányítja. A küszöbön álló ítélet mindenre kiterjed, és az Úr féltékeny haragja minden gőgös embert eltávolít városából, Jeruzsálemből (Zof 3,7–8,11). Azon a napon Isten haragját egyetlen lázadó sem úszhatja meg.

Ugyanakkor Isten minden alázatos embert meg fog hagyni városában – a nép maradékát (3,12–13). Egy későbbi tanítást vetítve előre (Mt 5,5) azt mondja, hogy a szelídek fogják örökölni Jeruzsálemet. Az ellenség feletti gyors és elsöprő ítéletre válaszul Zofóniás arra biztatja a hívőket, hogy örüljenek (Zof 3,14–15). Istenük, aki erős, velük van (3,16–17).

Örömük egy másik öröm tükörképe lehet. Zofóniás ugyanis azzal folytatja, hogy leírja az Úr népe iránti szeretetét. Nem úgy mutatja be Istent, mint aki közömbös népe iránt. Ellenkezőleg: Isten gyönyörködik azokban, akiket megment. Azt mondhatjuk, hogy a zene feltalálója – aki a szárnyaló dallamokat és zengő harmóniákat alkotta – örömmel énekel népe láttán (3,17).

Bár Isten így tekint népére, ők sokszor mégsem úgy látják őt, mint aki lelkesen örül nekik. Pál apostol, jól ismerve a megkeményedett emberi szívet, azért imádkozott, hogy a hívők szeme megvilágosodjon, és meglássa Isten örömét, amint a hívőkben gyönyörködik. Az efezusi gyülekezetért szóló imádságának része az, hogy Isten „világosítsa meg szívetek szemeit, hogy megtudjátok, milyen reménységre hívott el, és milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között” (Ef 1,18). Az az örökség, amelyről Pál itt beszél, nem Isten népére vár, hanem Istenre. Ő a hívők sokszínű közösségét úgy látja, mint amelyet Krisztus igazsága egyesít és ölel át. A szelídek öröklik a földet, Isten örökségei pedig a szelídek.

Zofóniás úgy mutatja be Istent, mint aki elég hatalmas ahhoz, hogy megmentse népét, és aki együtt van velük (Zof 3,17). Máté evangéliumában egy angyal jelent meg Józsefnek, és azt mondta neki, hogy a hamarosan születendő gyermeket nevezze „Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből” (Mt 1,21). Máté azzal folytatja, hogy mindez beteljesít egy másik névre vonatkozó ígéretet, tudniillik hogy a Messiást Immánuelnek fogják nevezni, amely név azt jelenti: „Velünk az Isten.” (1,22–23) Ez a szabadító Isten népével lakik, és gyönyörködik bennük. Isten örül azoknak, akik benne bíznak, és örömét ujjongó énekben fejezi ki.

14Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! 15Eltörli az ÚR az ítéletedet, eltávolítja ellenségedet. Veled van az ÚR, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől tartanod. 16Azon a napon így biztatják majd Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! 17Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked.

ZOFÓNIÁS 3,14–17