Nagyon fontos, hogy ez az ébredés Isten igéjének az olvasásából fakadt. Ezsdrás, a pap mintegy tizennégy évvel korábban vitte a Törvényt Jeruzsálembe. Most, hat nappal a falépítés befejezése után mindenki számára hozzáférhetővé tették a Törvényt. Megkapó jelenet ez. Mindenki ott van: férfiak, nők és gyerekek. Hat órán keresztül hallgatják azokat a szavakat, amelyek Izráel népének szóltak egy rég elfeledett korban. Ahogy hallgatják, elfogja őket az az érzés, hogy milyen messzire sodródtak attól, aminek lenniük kellene.

Ahogy korábban Nehémiás gyászolt Jeruzsálem állapota miatt (Neh 1,3–4), úgy most ők a maguk és elődeik bűnei miatt gyászoltak. Szomorkodtak és sírtak, mert szíven találta őket az üzenet. Ez egy önkéntelen reakció volt, Nehémiás és a léviták utasítása pedig gyakorlatias. Most nem annak volt ott az ideje, hogy hosszan időzzenek a múlt hibáinál, hanem hogy megragadják az engedelmesség és a hűség új valóságát. A Törvényt nem azért olvasták föl, hogy az embereket sírásra késztessék, hanem hogy örömmel ünnepeljék a győzelmet és a jövő reménységét.

Az evangéliumok Jézus történetét mondják el. Az ő tökéletes szeretete és hibátlan hűsége éles ellentéte a mi bűnös voltunknak. Amikor az ember Jézusról olvas, és őt hallgatja, akkor szembesül saját elégtelensége mértékével. Az ember sokkal kevesebb annál, mint amire Isten teremtette. De Jézus nem azért halt meg, hogy a bűnös emberek folyton bűnös múltjukon rágódjanak. Az Újszövetség nem azért van, hogy elszomorítsa az embert, hanem hogy bűnbánatra indítsa, amely örvendezésre vezet. Ha az ember pusztán a bűnével szembesül – Krisztus kegyelme nélkül –, az valóban elviselhetetlen.

Az Újszövetség szerzői közül Pál különösen is tisztán látta a bűn szörnyű erejét, ám ez a fölismerése még inkább a kegyelem szépségének és erejének a csodálatára indította. A korinthusi gyülekezetnek ezt írta: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17) Az, aki korábban erőszakkal üldözte a keresztényeket, és ebből megtérve vált az evangélium legnagyobb hirdetőjévé, a saját életén keresztül tapasztalta meg, hogy mennyire valóságosak ezek a szavak. A Pál kora óta eltelt kétezer év során e szavakat nemzedékről nemzedékre továbbadták. E szavak – mint ahogyan az egész Szentírás – meghívást jelentenek arra, hogy ünnepeljük, amit Krisztus tett, és hogy teljes bizonyossággal magunkévá tegyük a jövő reménységét.