A templom Isten nevét dicsőítette, nem pedig valamiféle emberi kegyesség kifejeződése volt. A templom erőteljes, hatalmas és impozáns megjelenése Istenre mutatott, hiszen ezek mind az ő tulajdonságai (22,5). Dávid mindent megtett azért, hogy fölkészítse ifjú és tapasztalatlan fiát a templomépítés félelmetesen nagy vállalkozásának a levezénylésére.

Az előkészítés részeként megteremtette az anyagi forrásokat, gondoskodott építőanyagról és munkaerőről (22,5). Sok ezer talentum arany, ezenkívül ezüst, bronz, vas, fa és kő mind ott állt elraktározva az építkezéshez (22,14). Kőfaragók, kőművesek, ácsok és más szakemberek mind Salamon rendelkezésére álltak (22,15–16). Dávid király megparancsolta Izráel minden vezetőjének, hogy segítsenek ennek az óriási tervnek a végrehajtásában (22,17).

Mindezen anyagi forrásokon túl Dávid kötelezte is Salamont, és áldást mondott rá. Sikert kívánt neki, és imádkozott, hogy Isten vezesse őt, és adjon neki bölcsességet. Intette Salamont, hogy tartsa meg az Úr törvényét mindenkor, és hogy bátran menjen előre: „Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj!” (22,11–13) Ez az áldás emlékeztet arra, amelyet Mózes, a nagy szabadító mondott akkor, amikor halálához közeledve átadta a vezetést Józsuénak (5Móz 31,1–8).

Dávid sok éven át dolgozta ki a templomépítés stratégiáját. Az embert lenyűgözi az előkészületek nagyságrendje. De gondoljunk csak arra, hogy Isten már a világ teremtése előtt eltervezte a bűnös emberiség nagy helyreállítását Jézus szolgálata révén (1Pt 1,19–20). Még mielőtt a föld, az ég, nappal és éjszaka lett volna, Isten már kiválasztotta népét Krisztusban, hogy szentek legyenek, és családjának örökös tagjai (Ef 1,3–5).

Isten tervei „magasabbak” és sokkal összetettebbek, mint a véges emberi tervek. Az ő szándékai messze meghaladnak minden emberi elképzelést: „Mert amiképpen magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál és az én gondolataim a ti gondolataitoknál!” (Ézs 55,9)