Dávid király nevének az említése sok igen eleven képet idéz föl bennünk: a nyájat terelgető pásztorfiú, aki éjjel énekeket költ; az ifjú, akit Sámuel fölken királlyá; a parittyából elhajított kő, amely eltalálja Góliátot; a Jónátánnal való barátság; Jeruzsálem elfoglalása; a szövetség ládája előtt hiányos öltözetben táncoló király; a bűnös vágyaktól fűtött paráznaság és az azt leplezni akaró gyilkosság; Nátán, amint szembesíti Dávidot a tetteivel; a gyermek halála, miközben a király Isten irgalmáért könyörög; Absolon lázadása, amikor apja életére tör; előkészületek az Úr templomának építésére; Salamonnak, az örökösnek a fölemelkedése… Jézusét kivéve Dávid történetének nincs párja a Szentírásban.

A Krónikák első könyve elsősorban Dávid vezetői tisztségben eltöltött aktív idejére összpontosít: kormányzására, a templom építésének megtervezésére, katonai sikereire. Nem tér ki a Betsabéval elkövetett bűnére, sem a Sámuel könyveiben és a Királyok első könyvének az első két fejezetében aprólékosan részletezett családi problémákra. Az 1Krón inkább Dávid negyvenévi uralkodásának a csúcspontjait emeli ki. Dávid csak azt követően került a trónra, hogy Saul hűtlensége saját halálához vezetett (1Krón 10,13–11,3). Koronázása után rögtön elfoglalta Jeruzsálemet, és fővárossá tette (11,4–9). Nem sokkal ezután Izráel harcosai mind sietve csatlakoztak Dávid seregéhez (11,10–12,38). A könyv közepén található fejezetek Dávid királyi sikereit örökítik meg. Az 1Krón azzal a megjegyzéssel végződik, hogy „[j]ó vénségében halt meg, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve” (29,28).

De Dávid igencsak lenyűgöző életének minden kiemelkedő mozzanatánál fontosabb az a szövetség, amelyet Isten kötött vele. Az Úr egy olyan utódot ígért Dávidnak, aki örökké fog uralkodni egy örök királyságban (17,11–14). Isten ezt az ígéretét Krisztusban teljesítette be. „Amikor őt [Sault] elvetette, Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről bizonyságot is tett, és azt mondta: Szívem szerint való férfit találtam, Dávidot, Isai fiát, aki teljesíti minden akaratomat. Ígérete szerint az ő utódai közül támasztotta Isten Izráelnek a szabadítót, Jézust…” (ApCsel 13,22–23) A jelenések könyvében Jézus magát Dávid gyökerének és sarjának nevezi (Jel 22,16).