A páskabárány
A páska ünnepe Isten népének az egyiptomi szolgaságból való csodálatos szabadulására emlékeztet.
A páska ünnepe Isten népének az egyiptomi szolgaságból való csodálatos szabadulására emlékeztet.
Az ünnepi szertartás központi mozzanata volt a páskabárány föláldozása, amelynek a vérével az izraeliták megjelölték házaik ajtófélfáit és a szemöldökfákat. Amikor Isten végrehajtotta a legvégső csapást Egyiptomban, és minden elsőszülött meghalt, mindazok, akiknek az otthonát vérrel jelölték meg, megmenekültek a haláltól.
Isten részletes útmutatást adott a tekintetben, hogy a páskához föláldozott báránynak milyennek kell lennie: fiatal hím, amely teljesen ép és egészséges. Hogy megbizonyosodjanak arról, hogy teljesen tökéletes az adott bárány, kiválasztása után négy napig megfigyelés alatt tartották. Azokat az állatokat, amelyek megfeleltek Isten előírásainak, nyilvánosan áldozták föl, és egyetlen csontjukat sem volt szabad eltörni (2Móz 12,46). A közelgő ítélet súlyossága megkívánta, hogy Isten népe a legnagyobb gondossággal járjon el az áldozat bemutatása során. A páska évenkénti megünneplése az embereket egyfelől Isten hűségére emlékeztette, arra, hogy gondoskodott népe számára a szabadulásról, másfelől pedig arra, hogy folyamatosan szükségük van rá, hogy valaki magára vegye helyettük bűneik jogos büntetését.
A páskaáldozat az egyik legegyértelműbb olyan ószövetségi kép, amely Jézus később elvégzett művére utal. Jézus földi szolgálatának a kezdetén Keresztelő János azt mondta róla, hogy ő „az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). Jézus élete minden tekintetben megfelelt a páskaáldozat előírásainak. Fiatal férfi volt, minden szempontból tökéletes. Szörnyű halált halt a nyilvánosság előtt, de egyetlen csontja sem töretett meg (19,36). Jézus halála lehetővé tette, hogy akiket az ő vére jelöl, azok megmeneküljenek a közelgő ítélettől (Róm 5,9; Ef 2,13).
Az Újszövetség szerzői azért használják a páskával kapcsolatos képeket Jézus művének a leírására, mert ő pontosan azt teljesíti be, amit Isten a páskabárány révén végbe vitt (1Pt 1,19). Pál Jézust húsvéti báránynak nevezi, aki egyházáért áldoztatott föl (1Kor 5,7). Tökéletes tisztasága és helyettes halála egyedülálló módon tette méltóvá őt arra, hogy ezt a szerepet fölvállalja. Mint Isten egyetlen Fia, alkalmas volt arra, hogy azt is elérje, amit soha egyetlen állat feláldozása sem végezhetett el: örökre eleget tett Isten haragjának népe képviseletében.