A zsidó hagyományban a szertartásos mosakodás és a bemerítkezés a hit alapelemei közé tartozik. A pogányok alámerítkezéssel jelzik, ha magukévá teszik a zsidók vallását, és vannak olyan zsidó felekezetek, amelyek rendszeresen gyakorolják az alámerítkezést a megtisztulás jelképeként. E gyakorlat korai példájaként Keresztelő János a szolgálata alapvető részeként hangsúlyozta a bemerítkezést, felszólítva hallgatóit, hogy térjenek meg, és őszinte hitük kifejeződéseként keresztelkedjenek meg. Jézus legalább szolgálatának egy időszakában szintén felkínálta a keresztséget követőinek, bár úgy tűnik, magát a keresztelést inkább tanítványai végezték, nem pedig maga Jézus (Jn 4,1–2). Azt is tudjuk, hogy ő személy szerint megkeresztelkedett (Mk 1,9–11). Pál pedig kijelentette, hogy Jézus tanítványai „Krisztusba” keresztelték meg az embereket (Gal 3,27).

Egyértelmű váltást fedezhetünk föl a zsidó bemerítkezés és a keresztség kimondottan keresztény felfogása között az olyan szövegrészekben, mint az ApCsel 18,26–27 verse, amikor is Priszcilla és Akvila új irányba terelték Apollós felfogását ezzel kapcsolatban. A korai egyház különféleképpen értelmezte a bemerítkezést: mint annak jelképét, hogy az illető meghalt a bűnnek (Róm 6,4), megtisztult a bűntől (ApCsel 22,16; Ef 5,26), és új életet kapott Krisztusban (ApCsel 2,41; Róm 6,3).

Az egyháztörténelem során a keresztség parancsának keresztény felfogása mindig az evangelizáláshoz és a tanítvánnyá tételhez kapcsolódott. A Mt 28,19 verse például egyértelműen felszólít arra, hogy tegyünk tanítványokká másokat, és ez a parancs kapcsolja egymáshoz a három másik parancsot: menjetek el, hirdessétek az evangéliumot, és kereszteljetek. Ez a három dolog leírja, hogy miként lehet tanítvánnyá tenni az embereket. A keresztény hiten belül különféle hagyományok különbözőképpen értelmezték ennek a három dolognak az összefüggését a tanítvánnyá tétellel. Amikor valaki bemerítkezik vagy megkeresztelkedik, Jézus tanítványainak a közösségéhez csatlakozik, érthető tehát, hogy a nagy missziói parancs összekapcsolja az evangelizálást a keresztséggel. Az evangelizálás behívja az elveszett embereket a szentek közösségébe; a keresztség jelzi, hogy taggá váltak ebben a közösségben.

Noha különböző értelmezések léteznek ezekről a kérdésekről a keresztény hiten belül, egyvalami világos: a zsidó bemerítkezés újszövetségi módosulása megkülönböztethető volt. A keresztények számára a bemerítkezés, illetve a keresztség közvetlenül kötődik a megváltáshoz és a tanítványi léthez. A bemerítkezésben, illetve a keresztségben a hívők úgy végzik el ezt a rítust, mint a valódi hit iránti engedelmesség lépését, jelezve a bennük végbement változást azzal, hogy eltemetik a „régi Ádámot”, és új életre támadnak fel Krisztusban (Róm 5,12–18; 1Kor 15,20–22; Kol 2,11–12).

“hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje”

EFEZUS 5,26