A kiválasztás tana több teológiai vitánál; ebben a szövegösszefüggésben ez az egyik oka a keresztények Isten szeretetével kapcsolatos szilárd bizonyosságának, amely szeretet Krisztusban elérhetővé vált. Az idők során két fő nézet alakult ki ezt a tant illetően. Az első szerint Isten mindentudásához hozzátartozik, hogy előre tudja, ki fog hittel válaszolni neki, és ki nem.

Akik elfogadják Krisztust és az evangéliumot, azok a kiválasztottak – őket eleve erre rendelte el Isten, mivel tudta, milyen döntést fognak hozni. Ennek a nézetnek a képviselői úgy vélik, ez jól összeegyeztethető azzal, hogy Isten szeretné, ha mindenki eljutna az ő üdvözítő ismeretére (1Tim 2,3–4; 2Pt 3,9), valamint azzal, hogy az üdvösség egyetemesen elérhető mindazok számára, akik igénylik ezt az ingyenes ajándékot. Ez egy „aki akar, jöjjön” típusú hívás, amely esetében az embereknek valós választásuk van: elfogadhatják vagy elutasíthatják az Isten által felkínált üdvösséget.

A másik álláspont feltétlen kiválasztásként fogja fel azt, hogy Isten mindent előre tud. Ha valaki üdvözül, mondja ez a nézet, az csak azért menekül meg, mert Isten kiválasztott egyeseket arra, hogy higgyenek; sőt Isten kiválasztása nélkül mindenki annyira elveszett a bűnben, hogy ha csak az embereken múlna, senki sem választaná Krisztust. Ezt az álláspontot támasztja alá a teljes emberi romlottságról szóló tan (Ef 2,1–10), amely szerint a bűnösök halottak vétkeikben, és képtelenek válaszolni Istennek az ő isteni közbeavatkozása nélkül. Isten változtatja meg az ember szívét, ő veszi le a hályogot néhány ember szeméről, és tőle van a hit ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy elhiggyék az evangélium üzenetét.

A két nézet közös pontja, hogy minden ember reménytelenül elveszett, ha nincs Isten közbeavatkozó kegyelme, mellyel elküldte Jézust; az üdvösség egyedüli útja pedig a kegyelem és irgalom révén valósul meg. Ha pedig helyesen alkalmazzuk ezeket a tanokat, mindkettő egyedül Isten dicsőségét eredményezi, nem pedig az ember gőgjét. A kiválasztás tana – akárhogyan gondolkodunk is a részleteit tekintve – végső soron imádatra indít, hiszen visszafordítja figyelmünket egyedüli reménységünk, Jézus Krisztus evangéliumára.

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.

Róma 8,28–30