A popzenében Amerika és Anglia a meghatározó, és ez így van a keresztény könnyűzenében is: az angol nyelvterület – Ausztráliával együtt – dominál évtizedek óta. Nyugati zenéket nézünk a Youtube-on, nyugati prédikátorokat hallgatunk. Ennek persze magyarázata az is, hogy sokan tudnak valamilyen szinten angolul, mely az első számú világnyelv.

Ilyen erős hatás mellett nem könnyű egy kisebb országnak megtalálnia a saját zenei nyelvét, de azért lehetséges. A Kaláka, a Locomotív, az István a király, a Republic például gyönyörű muzsikákat adott nekünk. Ha át is vettek ismert zenei elemeket, a végeredmény mindig saját, egyéni, jól felismerhető lett, és a zene nagyszerű lehetőséget adott nyelvünk különleges prozódiájának, amelynek egyik csúcspontja, a Ha én rózsa volnék. Ugyanez érvényes a dicsőítésre is, ahol kell némi bátorság ahhoz, hogy kialakítsd a saját stílusodat, amikor a Hillsong annyira jó és szép. Sillye Jenő és Pintér Béla, a maguk 300-300 dalával megtette ezt.

A szomszédos országokban fantasztikus szerzők és énekesek élnek, csakhogy eddig nyugatról mozgott szinte minden kelet felé, ám most kiegészíthetjük ezt északkal és déllel is.

Itt van például a szlovák Timothy egyik dala:

Aztán Sunny Tranca Romániából:

Ez pedig a 18 ezres zágrábi arénás találkozó egy szépséges éneke:

Énekesek, tanítók, szervezők, tehetséges, odaadó és sokra hivatott testvéreink élnek körülöttünk. Ideje felfedeznünk egymást. Ideje, hogy a “mesés kelet” kifejezés ránk is igaz legyen.