Mindannyian szeretnénk, ha megbocsátanának nekünk. Ami még fontosabb, tudni akarjuk, hogy megbocsátást nyerünk - nemcsak a múltbéli bűneinket, hanem a jövőbeni bűneinket miatt is. Amikor az örökkévalóság kérdéséről van szó, ki ne szeretné tudni, hogy az örök élet oldalán áll? Az üdvösség bizonyossága szívünk egyik legmélyebb vágya.
Az evangéliumok bizonyossággal és bizalommal beszélnek üdvösségünkről. Az üdvösség adott tény a Krisztus Jézusban élők számára. Örök üdvösségünk Isten vágya az életünkre. Isten azt kívánja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson ennek az igazságnak a megismerésére (1Timóteus 2:4). Jézus életének, halálának és feltámadásának alapja éppen ez.
Akkor miért kételkednek oly sokan közülünk ebben a valóságban? A számtalan szentírási biztosíték ellenére sok keresztény kételkedik saját üdvösségében. Kételkednek Isten irántuk való szeretetében; nem látják, hogy Isten megbocsátása és kegyelme az ő életükre is alkalmazható. Emiatt sokan mély, de titkos bizonytalanságot rejtő életet élnek. Van-e mód arra, hogy elhallgattassuk a csalódottság és a kétség kritikus hangját? Hogyan fogadhatnánk el teljes mértékben Isten ígéretét az örök életre?
Íme három fontos kérdés, amit fel kell tennünk, ha valaha is kételkedünk az üdvösségünkben.
A hit emberének lenni nem zárja ki a bűnnel való állandó küzdelmet. Ha így gondolkodunk, akkor egyszerűen kudarcra és csüggedésre készítjük fel magunkat. Tény, hogy tökéletlen emberek vagyunk, akik egy tökéletlen világban élnek. Mindannyian időnként engedünk egyéni kísértéseinknek, és hátat fordítunk az Úrnak. Ezt folyamatosan látjuk a Szentírásban, és látjuk a mi életünkben is. Ez is része annak, hogy mit jelent embernek lenni.
Ezek a tökéletlenségek és bűnök, amelyekre mindannyian hajlamosak vagyunk, megkérdőjelezhetik üdvösségünket. Ez a megkérdőjelezés akkor merül fel, amikor érezzük, hogy a bűn súlya ránk nehezedik. Sajnos, ahelyett, hogy Istenhez fordulnánk ilyenkor, arra következtetünk, hogy bűneink eltávolítottak Isten kegyelméből. Lényegében tévesen azt hisszük, hogy a megbocsátás iránti igényünk kárhozatot mond ránk. Ha valóban hűségesek lennénk – gondoljuk -, akkor nem lenne szükségünk megbocsátásra. Kaptad már magad azon, hogy ilyeneket gondolsz?
Ez teljesen kiforgatja hitünk valóságát és üdvösségünk bizonyosságát. Üdvösségünk nem azon alapul, hogy vétkeztünk-e vagy sem. Ez egy fontos igazság, amelyet meg kell értenünk. Ha az üdvösség a bűn hiányán alapulna, akkor soha senki nem kapná meg.
Az üdvösség ajándéka a megbocsátás jelenlétében gyökerezik. János írja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1:8-9). János világosan fogalmaz: mindannyian vétkezünk. Ha mást feltételezünk, azzal becsapjuk magunkat. Az üdvösség szempontjából azonban az a fontos, hogy Jézushoz jövünk-e bocsánatért. A megbocsátás állandó erőforrás számunkra. Krisztus nem tart számon kritériumokat, ő hűséges és igazságos, hogy megbocsásson.
Azokban az időkben, amikor megkérdőjelezzük üdvösségünket, egyszerűen megkérdezhetjük magunktól: „Jézus megbocsát nekem?”. A válasz erre a kérdésre egy hangos „Igen!”. A megbocsátás az az alapvető mód, ahogyan Krisztus válaszol a bűneinkre.
A fent leírtak ellenére még mindig lehetnek kétségeink. Megérthetjük, hogy az üdvösség bizonyossága a bűnök bocsánatán alapul, mégis kételkedhetünk abban, hogy ez a bocsánat eljut-e az életünkbe. Ha az üdvösség a bűnbocsánaton alapul, akkor van-e biztosíték a mi bűnbocsánatunkra?
Máté evangéliuma tartalmaz egy beszámolót, amelyben Jézus bocsánatot hirdet egy béna embernek. A törvény tanítói közül néhányan elutasítják ezt, és Jézust az istenkáromlás bűnével vádolják. Erre Jézus megkérdezi tőlük: „Ugyan mi könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttatnak a te bűneid, vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj?” (Máté 9:5). Jézus ezután meggyógyítja a béna embert, hogy tanúbizonyságot tegyen a bűnök megbocsátására vonatkozó hatalmáról. Krisztus fizikai élet feletti parancsa rámutat a lelki élet feletti parancsára.
Ugyanez az elv vonatkozik ránk is, ha kételkedünk a megbocsátásban. A kereszten Jézus legyőzte a bűn és a halál szellemi erőit. Jézus megsemmisítette a bűn hatalmát az emberiség felett. Ez a valóság fizikailag is megnyilvánul Krisztus halálból való feltámadásában. A feltámadás fizikai valósága Krisztus megbocsátásának valódiságáról tesz tanúbizonyságot. A korintusiakhoz írt első levelében Pál ezt írja: „Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint” (1Kor 15:3). Jézus halála és feltámadása bizonyítja, hogy egyedül neki van hatalma a bűnök megbocsátására.
A kereszt nemcsak Krisztus megbocsátó hatalmáról tanúskodik, hanem a megbocsátás megtestesítője is. A kereszten Jézus a bűnös emberiség felett hirdet megbocsátást. Ha valaha is kételkedünk a megbocsátásban, egyszerűen csak a keresztre kell néznünk, hogy emlékeztessen minket erre a bizonyosságra.
Isten szeretetének megkérdőjelezése volt az alapja a kígyó kísértésének az Édenkertben. Amikor a kígyó megkísérti Ádámot és Évát, hogy megegyék a tiltott gyümölcsöt, arra készteti őket, hogy megkérdőjelezzék Isten szerető jóságát. A kígyó ravaszul azt a gondolatot ülteti el, hogy Isten a szeretet helyett önző érdekből cselekszik. Ebben a pillanatban Ádám és Éva kételkedik Isten szeretetében, és megeszik a tiltott gyümölcsöt. Pontosan ez a kísértés gyötör minket ma is. Annak ellenére, hogy lelkesen énekeljük, hogy „Jézus szeret engem”, túlságosan könnyen megkérdőjelezzük ennek a szeretetnek a valóságát. Vajon Isten valóban szeret bennünket?
A Szentírás válasza erre a kérdésre egy határozott „Igen!”. Igen, Isten szeret téged. Ezeket a szavakat egyszerű leírni és egyszerű énekelni, de jelentésük mélyreható. A Szentíráson belül minden könyv így vagy úgy, de kijelenti Isten irántunk való harsogó szeretetét. Szeretetből teremtette Isten az embert a saját képmására; szeretettel gondoskodik a bolyongó Izraelről, amikor az ígéret földje felé tart; Isten szeretetét a próféták hirdetik a szövetségi kapcsolathoz való visszatérésre való meghívásban. Isten szeretetben ígéri, hogy eljön népéhez az üdvösség és a megváltás formájában.
Ami azonban igazán csodálatos, az az, hogy Isten szeretete nem csupán kijelentett, hanem megtestesült szeretet. A legmegdöbbentőbb módon Isten szeretettel ölt magára emberi testet, ezáltal a legsebezhetőbb módon lép be a mi világunkba. Jézus szeretetben járt, tanított és gyógyított. Együtt evett és ivott a vámszedőkkel és a bűnösökkel, azokkal, akiket kárhozatra méltónak tartottak; megérintette a leprást, szerette az idegent, átölelte a nőket és a gyermekeket. Jézus szerető szívvel fordult minden ember felé. Végül, a szeretet valaha ismert legnagyobb megnyilvánulásaként meghalt a kereszten, hogy mindenki beléphessen Isten életadó szeretetébe.
Lehet, hogy nem értjük teljesen ezt a szeretetet; ez rendben van. A szeretet nem arra való, hogy megértsük, hanem hogy elfogadjuk. Krisztus folyamatos hívása mindannyiunk számára az, hogy lépjünk mélyebbre az ő szeretetébe, és tapasztaljuk meg ezt a szeretetet, mint Isten alapját és identitását. János első könyve ezt az igazságot tárja fel: „Isten a szeretet” (1 János 4:16). A szeretet alapvető abban, hogy ki az Isten. Ha Isten valahogyan nem szeretne minket, akkor ez azt jelentené, hogy Isten megszűnne az az Isten lenni, akit a Szentírás kinyilatkoztat. Ez pedig lehetetlen. Isten hűséges. Isten igazságos. Isten megbocsátó. Isten szerető. Biztosak lehetünk ezekben az igazságokban, mert Isten így nyilatkoztatta ki természetét és identitását.
Amikor megkérdőjelezzük üdvösségünket, akkor túlzott súlyt helyezünk saját cselekedeteinkre vagy képességeinkre. Azt hisszük, hogy nem tettünk eleget ahhoz, hogy kiérdemeljük Krisztus szeretetét, vagy azt, hogy tetteink ellentmondanak Jézus keresztáldozatának. Ezt könnyű így gondolnunk, tekintve, hogy a megérdemlés és a kiérdemlés világában élünk. Hiszen a világ olyan jelszavakat hoz fel, mint például „azt kapod, amit megérdemelsz” vagy „ami jár, az jár”. Ha azt hisszük, hogy ki kell érdemelnünk az üdvösségünket, akkor mindig kételkedni fogunk az üdvösség valóságában.
Az üdvösségünkkel kapcsolatos alapvető igazság a következő: az üdvösség nem arról szól, hogy mit teszünk. Soha nem érdemeljük ki az üdvösségünket. Az örök élet Isten ajándéka Krisztus Jézusban. Ez egy bibliai tény, amely nem tintával, hanem Krisztus vérével van megírva. Megbocsátást kapunk, mert Isten úgy döntött, hogy megbocsát nekünk. Jézus nem azért ment a keresztre, hogy elítéljen minket, hanem hogy megmentsen. Jézus szeret minket, mert a szeretet az alapja annak, hogy ki Ő, és mit tesz az életünkben. A fenti kérdésekre adott válaszok üdvösségünk bizonyosságához vezetnek, mert abban gyökereznek, hogy ki Isten, és nem abban, hogy kik vagyunk mi.
A Jelenések könyve, amely a Szentírást zárja, csodálatos meghívással zárul: „A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jelenések 22,17). Ez Krisztus meghívása mindannyiunk számára. Az üdvösség ingyenes és mindenki számára elérhető. Ebben biztosak lehetünk.
Forrás: Crosswalk
