Most ünnepeljük Megváltónk születését, aki megérkezett közénk, és elindult egy úton, amelyet Isten jelölt ki a számára. Ez igaz Jézus minden tanítványára, mindnyájan kaptunk egy pályát, ami pont nekünk lett kitalálva. A feladatok és a nehézségek úgy vannak méretezve, hogy Istenben bízva, és az Ige mentén élve, megoldhatóak. És ebben benne vannak a hibáink, tévedéseink, botlásaink, és az az idő is, amit ezek elvisznek. Minél hosszabb ideje vagy Jézus tanítványa, annál érdekesebb visszanézni, és látni a szaporodó „véletleneket”. Látsz olyanokat, akik sikeresen vesznek egy akadályt, és olyanokat is, akik elbuknak azon. De nem az, ami igazán számít, hanem a hozzáállásunk. Megmarad-e a bizalmunk Isten iránt, és túl tudunk-e lépni a kudarcainkon? Meg tudunk-e bocsátani másoknak és magunknak, netán megkeseredünk, vagy a minden igazi megbánást feloldó kegyelemben mozdulunk tovább. 

Senki sem tökéletes, és ha nagyon leegyszerűsítjük a hívő életet, akkor csak egy feltétele van annak, hogy megfussuk a pályánkat: ott maradni Jézus közelében. Amikor olyan dolog történik, amit nem értünk, vagy addig elképzelhetetlennek tartottunk, két magatartás közül választhatunk. Az első elhúzódik Istentől, mert ugye ő megakadályozhatta volna. A másodiknál viszont, minél nagyobb a baj, annál inkább közelebb húzódik ahhoz, aki a legjobban szereti őt. Tudja, hogy a rossz a rossztól jön, a megoldást pedig az abszolút Jó hozza el. „Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó” (Zsolt. 112,7). Számára elképzelhetetlen, hogy az Urat hibáztassa, mert megtanulta, hogy az emberek bűnei és a gonosz állnak a tragédiák mögött. Isten pedig segít kibírni, elviselni, átjutni rajta, és meggyógyulni belőle.

Az is fontos, hogy felismerjük, mi a küldetésünk. Erre létezik egy teszt. Mi az, amit nagyon szeretsz, jól érzed magad, ha olyan helyzetekben használ Isten, ha ott aktív lehetsz? A másik ismérv: mi az, ami bánt, bosszant, amin változtatnál, ami zavar, hogy nincs jól.

Prédikálni, segíteni a szegényeken, rászorulókon, elemezni az Igét, jelzéseket átvenni a Szentlélektől, erővel menni gyógyítani, vagy szervezni, hogy mások áldásokhoz juthassanak? A lista nagyon hosszú, és ne add fel addig a kérdezést, a keresést, amíg meg nem tudod fogalmazni. Legalább a lényegét.

A kulcs mindenben a bizalom. Ezért fontos látni Jézus szenvedéseit és értünk hozott áldozatát. Aki önként ilyen szenvedést vállalt értem, az nagyon szeret engem, abban feltétlenül megbízhatok. Ebben segít a tapasztalat is. Jézus az, aki megnyugtat, kiment a félelemből, lecsendesíti ijedt szívem dobogását, s akinek a közelében szavakkal nehezen leírható békesség fogad. Jól megtervezett, átgondolt az utunk. Bízzunk Istenben, menjünk minden helyzetben Jézus után, gondolkozzunk, és mozgósítsuk azt, amink van, sőt tanuljunk folyamatosan.

Végül a jutalomról. Mert az is lesz. „Amit szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, azt készítette Isten az őt szeretőknek.” (1. Kor.2,9).

Odaállunk, és akkor mindenért, amit Istenért, a másik emberért tettünk, azért jutalmat kapunk. Sokszoros értékűt minden földi jutalomnál. Ezért érdemes nem hangoztatni az általunk történt áldásokat. mert sokkal jobb lesz ott hallani róluk. 

Hívőnek lenni a legszebb, legjobb, legszabadabb és legfelemelőbb élet. Minél hamarabb rájövünk, annál könnyebb lesz járni az élet ösvényein.