Pál amellett érvel az 1Korinthus 15-ik fejezetében, hogy ha Jézus feltámadása nem igaz, az a hit minden más részletét semmissé teszi. Vagyis az egész kereszténység azon múlik, hogy Jézus feltámadt-e a halálból. Ha nem, akkor a kereszténységnek nincs jelentősége. Ha igen, akkor viszont nem számít más, csak a Krisztusba vetett hit. Az alábbi pontok összegzik Pál magyarázatát Jézus feltámadásának a jelentőségével kapcsolatban.

1Korinthus 15,4: Vannak ószövetségi próféciák Krisztus feltámadásáról (Zsolt 16,10). Péter is hivatkozott erre pünkösdi prédikációjában (ApCsel 2,25–31).

1Korinthus 15,5–8: A feltámadott Jézus több mint ötszáz szemtanúnak jelent meg. Az evangéliumok beszámolnak néhány olyan személyről, aki látta őt (Mt 28,1–10.16–17). Pál részben azért említette a szemtanúkat, hogy felszólítsa rá a feltámadásban kételkedőket: kérdezzék meg valamelyik szemtanút. A szemtanúk többsége még életben volt, amikor Pál ezt a levelet írta.

1Korinthus 15,14–15: Ha Jézus nem támadt fel, a hívő hazugnak bizonyul, mert hite üres, alaptalan.

1Korinthus 15,17–19: Jézus feltámadása biztosítja a hívőket arról, hogy Isten elfogadta Jézus bűnökért bemutatott áldozatát. Pál megemlíti a másik eshetőséget is ebben a versben: ha Jézus nem támadt fel, akkor nincs biztosíték arra, hogy Isten elfogadta az áldozatát. Ha ez így lenne, akkor az emberek a bűn büntetése alatt maradnának, akik pedig már meghaltak, azok csakugyan reménység nélkül vesztek volna el.

1Korinthus 15,20–26: Jézus azonban feltámadt. Feltámadása előrevetíti mindazok feltámadását, akik belé vetik bizalmukat. Pál „zsengének”, azaz első rügynek, megfakadt, tavaszi bimbónak nevezi Jézust. Ha ő él, azok is élni fognak, akik benne hisznek (15,22). Ádám bűne kihatott az egész emberi fajra, és lelki halálhoz vezetett. Krisztus képviselte mindazokat, akik majd hisznek benne, így feltámadott élete az övék is lesz.

1Korinthus 15,50: A romlás jegyeit magán viselő test nem örökölheti Isten országát.

1Korinthus 15,52: A feltámadáskor a romlandó test romolhatatlanná válik. Azoknak az esetében, akik hisznek Krisztusban, a halandó halhatatlanságot ölt magára.

1Korinthus 15,55–58: Jézus feltámadása legyőzte a végső ellenséget, a halált. Ennek az igazságnak a fényében a hívők hálát adhatnak – sőt hálával tartoznak – Istennek, aki győzelmet ad nekik. A feltámadás ezenfelül azzal a bizonyossággal is eltölti a hívőt, hogy munkája nem céltalan, és így még eltökéltebben szánhatja oda magát Isten munkájára.