Mozdulj! Szeged 3

Szegeden is gyorsan megalakult a Mozdulj! csoport. Hogyan jutott el a kezdeményezés a városba?

Amikor meghallottam az Ez az a nap! által közzétett felhívást rögtön éreztem, hogy jelentkeznem kell. A Szentlélek indított erre, és miután hagytam magam meggyőzni, jelentkeztem is. Napokon belül létrejött a Facebook csoport, ahova személyes meghívással, és jelentkezés útján is elkezdtek gyűlni a tagok. Sokat jelentett, hogy a helyi rádió készített egy interjút László Viktorral, ami megérintette rengeteg ember szívét.

Hogyan mérted fel, hogy mire van a legnagyobb szükségük a kórházi dolgozóknak?

A Szegedi Tudományegyetem Covid kórházával felvettem a kapcsolatot, és kaptam tőlük egy konkrét listát, ami később még bővült is. Ez a lista elsősorban a mindennapi munkához szükséges dolgokat tartalmazta.

A csoport tagjai milyen jellegű felajánlásokat tesznek?

A csoportba elsősorban célirányos gyűjtés folyik, a kórház által küldött lista alapján, de ezenkívül bármilyen felajánlást szívesen fogadunk. Érkeztek műanyag dobozok vagy papucsok is. Vannak, akik innivalót ajánlanak fel, de kaptunk már sütemény és gyümölcs adományt is a Mécses egyesület jóvoltából. Az általuk gondozott sérültek készítettek kézműves termékeket is, amit szeretettel adtak át. Rajtuk és minden más felajánlón is érezhető, hogy fontos számukra a segítségnyújtás.

Mozdulj! Szeged 2

A testi táplálék mellett lelki táplálékkal is tudtok szolgálni?

Vittünk be igekártyákát, amiből egy nehéz napon erőt merítenek a betegek és dolgozók egyaránt.Jön majd gyermek Biblia, ami a lelki feltöltődés szempontjából fontos, mert Isten igéje életet ad. A kórházi dolgozóknak nagyon nehéz a feltöltődés megoldása, jelen körülmények között a családban tudnak leginkább megerősödni, de a klinikán működik egy kápolna is, ahol meg lehet pihenni lelkileg.

Milyen visszajelzések érkeznek a kórházi dolgozók részéről? Hogyan fogadják a felajánlásokat?

A kórházi dolgozók minden felajánlást nagy örömmel és hálával fogadnak, mert érzik ezáltal, hogy megbecsülik a munkájukat és szeretik őket. Akárhányszor bent jártam, azt láttam, hogy valóban nagyon fáradtak és kimerültek, megviselte őket a hosszú ideje tartó helytállás. Minden alkalommal nagyon örültek az adományoknak, és hálásak a kimutatott szeretetért.


A mozdulj Szeged program azért indult, hogy a kórházi dolgozókat, akik folyamatosan és minden erejüket bevetve küzdenek a vírussal, támogassuk, és tehermentesítsük. Ez a küzdelem sokszor erőn felüli, nem is gondolnánk milyen mindennapi harcok vannak, egyrészt a napi gondok, másrészt figyelni kell a betegekre, és ezen felül pedig fontos, hogy lelkileg is erősek legyünk.

Ahogy bejartam a kórházba, mindig azt láttam, hogy valóban nagyon fáradtak, de szeretettel állnak hozzá a betegekhez, és mindig nagyon örültek az adományoknak.

Legyen az nagyobb vagy kisebb, amit kiemelnék, hogy egy szegedi pékség folyamatosan szállít péksüteményeket. Hatalmas mennyiséget. A másik esemény pedig a Király König Zeneiskola előadásában történt koncert volt. A tanárok is nagyon nagy örömmel készültek, és a dolgozók is nagy örömmel és hálával fogadták.

Érezhető volt a Szentlélek munkája az egész folyamat során, sokszor van nehéz pillanat, de a Szentlélek tovább vitt, új lendületet adott.

A Lélek ott fúj ahol akar, és ha Isten velünk ki lehet ellenünk. Sokszor eszembe jutott ez a két ige, és mindig erőt adott.

A program keretében eljuttattunk adományokat, amiket először a legszükségesebb dolgokból állítottunk össze, majd folyamatosan jöttek az emberek, akik mindig segítettek. Olyan jó látni, hogy így össze tudunk tartani. Közben megkerestem néhány boltot is, akik közül nem mindenki csatlakozott, de van, ahol a mai napig folyik a gyűjtés a kórházi dolgozók javára.

Aztán az óvodák és iskolák csatlakoztak, és készítettek rajzokat, amin bibliai idézetek is voltak kézműves dolgokat, így fejezték ki a szeretetüket és hálájukat a gyerekek. Valamint a felkészítő tanárok odafigyelése, szeretete, irányítása is nagyon nagy köszönetet érdemel.


A Mozdulj! ima- és segítőcsoportok már országszerte több tucat helyen alakultak meg. Látogass el a http://mozdulj.ezazanap.hu/ weboldalra és csatlakozz te is a helyi csapatodhoz, vagy ha még nálatok nem alakult ilyen, akkor jelentkezz regionális összekötőnek!