A Pintér családban mindhárom gyermek ír – nem is keveset. A legidősebb lány (13 éves!) a nyolcadik regényét írja, de testvérei (10 és 7) is már a nyomdokaiba léptek. Ehhez persze kellenek olyan szülők is, akik felismerik és egyengetik csemetéik útját. Az édesanyával készült interjúból kiderül, hogy az egész család élvezi ezt a folyamatot, nincs benne semmilyen erőltetés, egyszerűen ilyen az affinitásuk. Nem egyszerű feladat egy szülőnek, amikor látja, hogy a gyermeke egy területen tehetséges, legyen az ügyesség, képesség vagy alkotás. Két dologban azonban biztosak lehetünk. Az első, hogy minden gyermek Isten ajándéka. A második pedig, hogy rá kell bíznunk ezeket az értékes ajándékokat, odafigyeléssel, törődéssel és imádsággal kísérve útjukat. Akkor majd kibontakoznak képességeik, és betöltik küldetésüket. Legyen sok áldás ezen a nagyon szerethető családon, Isten pedig valósítsa meg minden elképzelését, amit velük kapcsolatban megálmodott.

A gyerekek szaladgálnak, meg a barátaikkal játszanak, sportolnak vagy hangszeren játszanak. Hogyan kezd el valaki ilyen fiatal korban írni, mint a lányuk és a két fiuk?

Az, hogy egy gyerek miben próbálja ki magát, szerintem nagyban függ a környezeti, társadalmi ingerektől, amik érik, de vannak emberségünkből fakadó igényeink, például a mozgás, fogékonyság a szépre vagy a társas kapcsolódás. Ezeknek a történetmesélés ugyanúgy alapköve, mint az éneklés vagy rajzolás. Közkeletű dolog, hogy ha szeret dalolászni egy kicsi, akkor írassuk szolfézsra, ha szeret ugrabugrálni, járjon táncra. Ennek egyszerű párja az írás. Ha szeret beszélni-mesélni és jó a fantáziája, akkor jegyezze le az ötleteit. Erre a kisiskolások gyakran maguktól is rájönnek, és spontán kipróbálják, milyen leírni egy mesécskét. Így tettem én is gyerekkoromban és jellemzően egészen sokan mások is próbálkoznak. A kérdés inkább az, mi tart meg valakit az alkotás útján. Mint ahogy nem lesz minden sportoló gyerekből olimpikon, az írásra is igaz. Attól, hogy elkezd egy gyerkőc írogatni, nem biztos, hogy eljut egy vagy több könyv létrehozásáig. Ehhez már kell további áldás is: tehetség, kitartás, biztatás és elhivatottság.

A szülőnek mindig kihívás, ha látja, hogy valamelyik gyermeke tehetséges egy területen, legyen az sport, zene vagy akár az írás. Hogyan lehet segíteni őket a kibontakozásban? Ez önöknél miként történt?

A legfontosabb úgy gondolom, hogy kellő figyelemmel és türelemmel tekintsünk rájuk. Éreznie kell a gyereknek, hogy komolyan veszik. Ehhez helyén kell lennie a dicséret-kritika-fejlesztés hármasának. Amikor megtanulnak beszélni, nálunk a gyerekekre jellemző, hogy egész nap csacsognak. Ebből oviskorra a testvérek közt folytatásos szerepjátékok alakultak ki, amiknek történetét el is mesélték. Amikor Illangó iskoláskorú lett, otthontanulóként kezdte, így szabadon tanulhattunk. Nem nyúztam unalmas betűírogatással, hanem megmutattam, ezek az írott betűk, így kell leírni őket, alkoss történetet belőlük (olvasni már 4 éves kora óta tudott). Így kreatívan tanulhatott és kihasználhatta mesélőkedvét is. Pár hét alatt teleírt egy teljes füzetet indiános történetekkel, amit másfél évvel később kidolgozott egy rendes meseregénnyé. Ekkor jutott először eszembe, hogy ezt az alkotókedvet igazán meg kell becsülni, és irányítani ezirányú tehetsége fejlődését. Visszaemlékeztem, hogy amikor én voltam gyerek és történeteket írtam, a szüleim elolvasták a műveimet, annyit szóltak tetszett, nem tetszett. Persze, akkor ennek örültem, de ez a magában dicséret nem volt igazán előreléptető. Hogy ne essek ugyanabba a hibába, elkezdtem Illangót írástechnikai alapokra oktatni. Mindez táptalajra talált, 13 éves korára 8. regényét írja, amelyek közt vannak rövidebb kisregények, de többszáz oldalas nagy regények is, novellái, meséi, versei pedig számtalanok. Emelett szerzi az elismeréseket mindenféle irodalmi pályázatokon. Öccsei, látva íráskedvét, szintén kedvet kaptak az önálló történetalkotáshoz. 

Jávor most 10 éves. Első hosszabb mesesorozatát óvodásként diktálta. Aztán elsős korában (azóta a törvényi változások miatt már mind iskolába járnak), nekilátott felmondani egy traktoros kisregényt, aminél én egy érdekes résznél azt mondtam: innét egyedül kell leírnod. Sok küszködéssel, de végül megszületett az első kézírásos műve. Aztán másodikban a „barlang” témára nekiállt egy történetnek, amibe annyira belejött, hogy a megalkotott család kalandjairól 3 hét alatt 150 oldalt gépelt – ekkor tanult meg billentyűzeten írni. Ezt a történetet folytatta később, így írta meg 340 oldalas családregényét. A köztes időben kipróbálta a költészetet, de ez nem tetszett neki, viszont a meseregény műfaja megragadta, többet is írt.

Amádé, a sorban következő gyermekem, aki most 7 éves, szintén nagy mesemondó és verselni is szeret. Nála most tartunk annál, hogy át kell szoknia a diktálásról az írásra. Ide kapcsolódik, hogy a saját gyerekeink pillanatok alatt több ezer oldalasra bontakozó írásművét látva, illetve mivel bennük felmerült az igény, hogy megismerjenek hasonló érdeklődésű gyerekeket, megálmodtuk és útjára indítottuk a Kis Alkotók Körét. Ez egy gyerek-fiatal irodalmi pályázatsorozat és mentorprogram, ami 2023 óta működik. Minden nevező részletes értékelés kap a műveire, nem csak helyezetteket hirdetünk, és részt vehetnek alkotónapokon. A mentorprogramban pedig véleményezést kapnak az írásaikra, és fejlesztő feladatokat oldanak meg. A pályázatok szervezése során kiderült, hogy rengeteg kis tehetség bújik meg országunkban és a határon túl. Néhányuknak kötetük megjelentetésben is segítettem. (A Kis Alkotók Köre nevű Facebook csoportban elérhető a mentorprogram és a jelenleg induló pályázat felhívása).

Az írás magányos, ülve végzett tevékenység. Jut azért idejük a kis írópalántáknak a családra, mozgásra és barátokra is?

Az írásnak van valóban magányos része – de ez elmondható minden más hosszabb elmélyülést igénylő tevékenységről is, például az olvasásról, nyelvtanulásról is. Sok időt töltenek írással valóban a gyerekek, de ez nem befolyásolja azt, hogy gyermekként éljenek, játsszanak. Történeteik egy részét máig el is játsszák. Életük szerves része az írásaik szinte valóságként megélése és fordítva: mindennapjaik inspirálják történetvezetésüket. A munkatechnikáik eltérőek, Illangó rendszeresen ír, Jávor hullámokban. Ha jön az ihlet, reggeltől estig kimozdíthatatlan az alkotásból, de máskor hetekig eszébe sem jut bármit lejegyezni. Amádé még segítségre szorul, most végezte az elsőt, a diktálás alkalmi és közösségi feladat számára. Egyébként is elmondható, hogy művészetük része az is, amikor ábrándoznak a történeten és felvetnek ötleteket, véleményt kérnek róla, kifejtik a háttérben álló élményeket, indíttatásokat. Ez élvezetes családi program és vidám időtöltés, amikor mondjuk, előállnak egy konfliktussal, amit megoldani nem tudnak, és megy a találgatás, hogyan is kellene folytatni. Ez rendszerint úgy végződik, hogy az író kap száz felvetést, és végül megírja a százegyediket, ami nem tetszik neki és átírja, míg a szászötvenediket megfelelőnek nem találja. A másik hasonló séma, amikor egy folytatásos történet titkos. Ilyenkor mennek a praktikák, miként lehetne a szerzőt rábírni, hogy elszólja magát és kiderüljön a folytatás. Az meg a kombinált helyzet, amikor a fél család előtt még titkos, a másik fele előtt meg nem egy cselekmény – ilyenkor kódokban lehet a beavatott oldallal értekezni, a többieknek meg a megfejtésen agyalni. Szóval, az írás nemcsak magányos tevékenység!

A regényekben többször benne van a hit felé mozdulás, az odafordulás Jézushoz, Istenhez. Ez már az elején tudatos, vagy pedig a cselekmény egy pontján nyílik lehetőség ezt is bevonni?

A regényeikben egyrészt tudatos és szándékos a hit kérdése felé is kanyarodás, másrészt – mivel hívő családban nőnek fel – vannak jelenetek, amik számukra így természetesek, például, hogy olvas Bibliát napi szinten a szereplő család, vagy áldást mond étkezés előtt. Illangónak célja a keresztény értékrendet átadni és sokféle összefüggésben megmutatni, mennyire életszerűtlen Istentől elszakadva élni, mennyire furcsa, hogy egyáltalán bárkiben felmerül, hogy nincs e látható világon kívüli, magasabb létezés, erkölcsi szint. De fontos számára, hogy hitelesen kidolgozott helyzeteket, személyeket hozzon létre, ne a világiakat taszító, didaktikus vagy hittéríteni kifejezetten szándékozó műveket. Hogy mennyire sikerül neki, az az olvasó megítélése alá esik, az biztos, hogy neki megfogalmazott törekvése olyan könyveket írni, amelyek vallási vagy hitbeli hovatartozástól vagy nem tartozástól függetlenül mindenkinek irányt mutatnak és élvezetes olvasmányt is nyújtanak egyben. Jávor azt akarja megmutatni, hogy az Ige a mindennapok része és olyan helyzetekre is választ adhat, oly módon is értelmezhető, ahogy nem szokványos, mégis élő és ható marad. Őneki ez tudatos, annak szétválasztása, hogy ez az ateista vagy csak felületesen vallásos világgal mennyire összevethető, kevésbé, ő még nem annyira éretten gondolkodik erről. Illetve Illangó teológiai és bibliai ismeretei is mélyebbek már öccséitől.

Mi felnőttek ritkán kapunk képet, hogy milyen a kiskamaszok világa. Döbbenetes, hogy olyan témák természetesek, amikkel pár évtizede mi évekkel később foglalkoztunk. Ez tanulmány a szülőknek is?

Igen, mindenképp. Számomra, bár édesanyjuk vagyok, gyakran bámulatos, mik jutnak eszükbe. Sokszor csak nézem a képernyőt, amikor az írásaik helyesírását ellenőrzöm, és csodálkozom, honnét ez a téma, ez a részletgazdag kidolgozás, hogy merül fel bennük egy adott felvetés. Különösen mélyen érintett, amikor Illangó regényeiben bulileírásokkal és a kábítószerfüggők viselkedéséről olvastam – egy olyan kis-nagylánytól, aki csak hírből hallott ezekről, mégis láthatóbb képet festett, mint nem egy híres, felnőtt író. Jávornál pedig az döbbentett meg, amikor egy alapvetően traktor- és szerelésrajongó, 9 éves kisfiú azzal állt elő, hogy ő most a szereplői párválasztásáról és házasságáról fog írni. Amikor terveit be is váltotta, igazán szívmelengető volt olvasni azt a természetes bájjal és egyszerűséggel ötvözött bölcsességet, amivel a témát feldolgozta.Amádénak pedig a humora és a nyelvi képzettársításai utánozhatatlanok. Ezek miatt az élmények miatt mindenképpen felnőtteknek is ajánlanám olvasásra könyveiket, egyedi értéket képviselnek, mind tartalmukban, mind nyelvezetükben.

A gyerekek kortársai olvassák ezeket a regényeket? Ha igen, hogyan hat rájuk?

Igen, olvassák a könyveiket a velük hasonlókorú gyerekek. Egészen szép számmal fogynak a könyveik (kereskedelmi forgalomban és családunknál is kaphatóak, például a Pintér család írói Facebook-oldalán át). Sajnos az olvasók töredéke jelez vissza bővebben, de aki megteszi, az lelkes rajongó. Például egy szintén többgyerekes családban napok alatt olvasták el több kötetüket, majd emailben felvették velük a kapcsolatot az ottani gyerekek. Hónapok óta leveleznek és Illangóval a másik család nagylánya (14 éves) nekifogott egy irodalmi folyóiratnak gyermekszerzők számára. Most a harmadik számon dolgoznak. Van olyan család is, ahol a Fonatok sorozatnak megrendelték az első részét, és még azon a héten a folytatását is. Olyan is akad, aki lesi az újabb könyvek megjelenését, és esti meseként olvassák közösen fejezetenként az egyes regényeket. Felnőttektől és előolvasóktól, akik maguk is írók vagy bloggerek, szintén csupa pozitív vélemény érkezett.