Április 15-én a nemzetközi keresztény könnyűzene egyik legismertebb alakja, Michael W. Smith lép színpadra a Veszprém Arénában. Az amerikai dalszerző sokmillió eladott albumán túl három Grammy-díjat és 45 Dove-díjat tudhat magáénak. Az „Ez az a nap! 2023 – A Hit” elnevezésű rendezvényen rajta kívül jelen lesz sokak kedvence, Oláh Gergő, valamint az etno-gospel Új Forrás zenekar, illetve a hazai dicsőítő élet egyik üde színfoltja, a Hanna Projekt. A szervezők várnak mindenkit, aki szeretne betekintést kapni a mai modern gospel zenei kínálatába. Jegyek kaphatók a broadway.hu weboldalakon.

Michael W. Smith a keresztény zenei és dicsőítő élet egyik legmeghatározóbb alakja. Sokmillió eladott albumán túl három Grammy-díjat és 45 Dove-díjat tudhat magáénak. Számos magyarul is jól ismert dal fűződik a nevéhez. Énekei által sokan kerültek közelebb Istenhez, és megtapasztalhatták az Ő szeretetét, kegyelmét és erejét. Szerzeményeit bátran nevezhetjük sorsfordító daloknak, amelyek mind az áttörés magjait ültetik el a szívünkbe, és megnyitják az utat Isten országa felé.

Oláh Gergő 2012-ben megkapta a Bravo Otto díjat, mint az év felfedezettje, és az X-Faktor első helyezettje volt a legtöbb közönség szavazattal. Ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon, rendszeresen hallhatjuk dalait a rádiókban és tévékben. 2016-ban Szikra-díjjal ismerték el zenei tevékenységét.

Az Új Forrás zenekar bibliai világnézetet magáénak valló együttes, zenei stílusuk az úgynevezett etno-gospel. Dalaikat a zenekar alapítója és vezetője, Pálhegyi Dávid szerzi. Isteni magasztalásaikhoz magyaros jellegű örömzenét hangszerelnek.

A Hanna Projekt vezetője, Polereczki Hanna évek óta rendszeres fellépője az Ez az a nap!-oknak. Zenekarával együtt fő célja az, hogy az élet valódi értelme, Isten és az Ő szeretetének mindent elsöprő ereje az emberek szívében teret kapjon.

Szeretettel várunk minden régi Ez az a nap!-ra járót és új érdeklődőt április 15-én Veszprémben egy különleges élményre! 

Jegyek a Broadway jegyirodában kaphatók 3900 Ft és 5900 Ft-os áron.

A rendezvényre az ország bármely pontjáról kedvezményes, 2023 Ft-os jegy váltható a MÁV járataira! Részletek ide kattintva.