Dávid vétkezett Isten és népe ellen. Nagy bűne a népnek maradandó kárt okozott (2Sám 11). Amikor Isten szembesítette Dávidot bűnével, ő bűnbánó szívvel kiáltott Istenhez, és újabb esélyért könyörgött. Azt kérte, hogy Isten tegye lehetővé számára, hogy saját bűnös útja helyett Isten útját válassza. Kegyelmet kért (Zsolt 51,3), tiszta szívet és erős lelket (51,12), az Istennel való kapcsolat helyreállítását (51,14) és bűnéből szabadulást (51,16). Dávid tisztában volt vele, hogy büntetést és ítéletet érdemel mindazért a gonoszságért, amelyet elkövetett, és fölismerte, hogy bűnével igazából Isten ellen – sőt egyedül Isten ellen – vétett (51,6), de azt is tudta, hogy Isten a megbocsátás, irgalom és könyörületesség Istene (51,3).

Bár Dávid Isten szíve szerint való ember volt, mégis bűnbe esett, de Isten nem vetette el őt. Arra használta föl Dávid bűnét, hogy megmutassa jóságát és dicsőségét. Salamonból, Dávid és Betsabé fiából a világ legbölcsebb embere vált (1Kir 4,30–31). Mintegy ezer évvel később Jézus is az ő leszármazottjai között jött világra. A világ Megváltója egy olyan családba született, amelyre a bűn árnyéka vetült.

Isten a második esély Istene. Mindenható – vagyis mindenben, minden apró részletben is hat. Bár a bűn soha nem az ő szándéka szerint való, mégis eléri, hogy „a sötétségből világosság ragyogjon” (2Kor 4,6), ezenkívül „akik Istent szeretik, minden javukra van” (Róm 8,28). Ez volt Jézus legfőbb küldetése a világban, hogy helyreállítsa Isten népét, és a halál helyett élettel ajándékozza meg (Jn 10,10). Vére az emberiség minden bűnét elfedte, hófehérre mosta (Zsolt 51,9; Jel 7,14), de nem azért, mert ezt az ajándékot az ember megérdemelte, hanem Isten nagy szeretete miatt (Jn 3,16; Ef 2,4). Isten azt ígéri, hogy „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38–39).