Híres emberek hatása
Sokaknak eszébe juthat az a gondolat, hogy ha egy híres énekes megtér, akkor annak nagy hatása lesz másokra is.
Sokaknak eszébe juthat az a gondolat, hogy ha egy híres énekes megtér, akkor annak nagy hatása lesz másokra is.
Elég hosszú azoknak a névsora, akik közeledtek Istenhez, és Jézus követésére vállalkoztak. Jerry Lee Lewis, Little Richard, Pat Boone, Johnny Cash, mostanában pedig Justin Bieber vagy Kanye West. Ha az illető már alaposan belemegy a bűn sűrűjébe, akkor az megnehezíti élete tisztulását. Visszaesések, nekibuzdulások, hullámzások, drogok, imák – keserves utakat jártak be némelyek.
Többnyire aztán kikeveredtek a rájuk fonódó, visszahúzó csápok közül, megvetették a lábukat, és komoly hívők lettek. Közülük talán Cash hatása volt a legnagyobb, aki felvállalta esendőségét, és olyan együttérző éneket tudott írni, mint a Man in Black. Ebben elmondja, hogy kikre gondolva visel mindig fekete ruhát, amikor színpadra lép:
Amikor anno Párizsban jártam, éppen akkor jelent meg Bob Dylan Saved című lemeze. Ott volt az aluljáróban kitéve – nagyon megörültem neki. Íme egy dala abból az időszakból, mely szerint akárki is vagy, valakit szolgálnod kell, vagy a gonoszt vagy az Urat.
Dylan három, a hitet nyíltan felvállaló album után visszább vonult ezzel kapcsolatban. Baráti kérdezősködés nyomán tudni, hogy a Megváltót soha nem tagadta meg, és a szövegeiben ma is ott vannak a bibliai utalások.
Ha egy híres művész hitre jut, akkor két szinten lesz hatással az emberekre. Az első halmazba azok tartoznak, akiknek tetszenek a dalai, és jó példa lesz előttük, pozitív hatásokat kapnak tőle, a jó felé terelheti őket. Ilyen jelenleg az, amikor és ahogyan Bieber interjúkban és klipjeiben is kimutatja, hogy milyen sokat jelent neki a felesége. Nem a sokadik barátnője, hanem a felesége. A másik közeg, azok a művészek, akikkel Istent megismerő előadónk kapcsolatban van. Így kérdezett rá egy megtért magyar énekes valakinél, hogy meddig pusztítja még önmagát. Erre a kérdésre az énekes megállt, és Istenhez fordult. Ma is él, sőt most él igazán. A Skillet csapata pedig a Nickelback előzenekara volt, és az Arénában is felléptek. A Skilletesek elmondták, hogy a turné során nagyon sok időt töltenek együtt, és ilyenkor mód van arra, hogy hétköznapi élethelyzetekben a viselkedésükkel, hozzáállásukkal példát mutathassanak. Aztán, ha úgy adódott, akkor persze készek voltak beszélni is a hitükről.
Isten gondoskodik arról, hogy a társadalom minden közegébe küldjön hírvivőket, akik tudatják az ottaniakkal, hogy a Biblia ihletett könyv, és Jézus ma is él. Így van ez az ismert zenészekkel, énekesekkel is. Imádkozik értük egy volt osztálytárs, az apjuk (Katy Perry) vagy valaki, akinek Isten őt a szívére helyezte. Van, amikor évtizedekig kell imádkoznod valakiért, és látod, hogy szép lassan mozdul a jó irányába. Aztán – adott esetben az ismert énekes – odatalál Istenhez. Te pedig örülsz. Nem tudott senki a megbízatásodról, de te hűségesen eleget tettél annak, és meglett az eredménye. Minden híres művészért, aki Jézus tanítványa lett, imádkozott valaki. Az imádság irányítja ebben a világban a jó történéseket. Ám kellenek tanúk is, akik mutatják az utat. Nem könnyű a dolguk ebben a kísértésekkel teli zenei világban, így imádkozzunk értük, hogy jó példák lehessenek. Mint Gera Zoli a focisták között.
Kanye West börtönbeli koncertje pedig önmagáért beszél: