A rekkenő hőség ellenére már a program elejére rengetegen megérkeztek a két év halasztás után sorra került 20 éves jubileumi alkalomra. Estére teljesen megteltek a lelátók és egy rövid felüdítő eső után mindenki felszabadultan énekelt Istenhez, hallgatta a megosztott lelki gondolatokat és imádkozott közösen a békéért és Magyarország szellemi megújulásáért.

A találkozón az összes felekezet egy szívvel képviselte magát a Katolikus Egyháztól a Hit Gyülekezetéig, az evangélikusokon és reformátusokon keresztül a baptista és pünkösdi hívőkig, valamint a számos kisebb gyülekezetek tagjaiig. Ez a felekezetköziség kiemelt fontosságú az Ez az a nap! számára, ezért idén is úgy állították össze a programot, hogy a színpadra lépők egységesen minden egyház tagjai közül kerüljenek ki.

A program gerincét ismert hazai és külföldi keresztény zenei produkciók adták, amelyek között rövid üzenetek hangzottak el. Jelen volt számos olyan előadó, aki végig kísérte a mozgalom elmúlt két évtizedét, köztük a brit Noel Richards, Graham Kendrick, Tim Hughes és Martin Smith, az ausztrál Planetshakers és az Egyesült Államokból érkezett többszörös Grammy-díjas Michael W. Smith. Rajtuk kívül a magyar keresztény zenei élet színe-java is színpadra lépett, többek között Pintér Béla, Csiszér László, Hanna, Heléna, Dobner Illés, Oláh Gergő, Caramel, az Új Forrás, a Crux, a Hidden Kingdom és még sokan mások.

A napnak jótékony célja is volt, ugyanis a legnagyobb magyarországi segélyszervezetekkel együttműködve, a Híd Kárpátaljáért program keretén belül adománygyűjtésre került sor a háborús nehézségekkel sújtott régióban élők megsegítésére.

A rendezvény végén mindenki egy különleges ajándék Bibliával térhetett haza, amelyben Jézus szavai piros betűkkel vannak szedve és a Szentírás megértését segítő magyarázó szövegekkel van ellátva.

Az eseményről készült rövid élő bejelentkezéseket 24 óra leforgása alatt több százezren látták a világhálón. A szervezők elmondták, hogy a következő hetekben folyamatos publikálják a professzionális minőségben készült felvételeket a www.ezazanap.hu honlapon és közösségi média felületeiken.