Én és az Atya egy vagyunk
Jézus szolgálata során rendszeresen tett olyan merész kijelentéseket, amelyeket a zsidó vezetők vagy nem fogadtak kedvezőn, vagy nem értettek.
Jézus szolgálata során rendszeresen tett olyan merész kijelentéseket, amelyeket a zsidó vezetők vagy nem fogadtak kedvezőn, vagy nem értettek.
Állítása, hogy ő egy az Atyával (Jn 10,30), talán mind közül a legmerészebb, legkevésbé kedvelt és leginkább félreértett kijelentése volt. A zsidó vezetők és a tömeg istenkáromlással vádolták őt, és megpróbálták megkövezni.
Elképzelhetetlen volt, hogy valaki azt állítsa magáról: ő egy Istennel. Ez Krisztus nagy csodája, a testet öltés csodája, hogy Jézus teljes mértékben Isten, és így teljes mértékben szent, ugyanakkor teljes mértékben ember is.
A keresztények hiszik, hogy Krisztus Isten volta teljes mértékben jelen van Jézus személyében, de testbe burkoltan (1,14). Csodás testet öltése miatt az emberek azonosulhatnak Krisztussal. Ő ugyan ember, mégis van hatalma a megmentéshez is, mivel teljes mértékben Isten is.

Az evangélium bámulatos igazsága az, hogy Jézus otthagyta Atyja hatalmát, békességét és szeretetét, hogy átélje ennek az életnek a nyomorúságait, és önként magára vegye az emberi bűn terhét, elviselve Isten rá zúduló haragját a kereszten. Most pedig bűnünkért cserébe felkínálja az ő igazságát.
Ez az igazság olyan hiánytalan, hogy amikor magunkra öltjük, eggyé válunk Krisztussal és az Atya Istennel (17,11.21).
Én és az Atya egy vagyunk.
JÁNOS 10,30