A Szentírás szerint az éneklés imádság, hitvallás, és a Lélek munkájának egyik csatornája. Mégis sokszor megoszlanak a vélemények: van, aki szerint a régi himnuszok mélyebb teológiát hordoznak, mások úgy érzik, a modern dicsőítő énekek közelebb hozzák Isten szeretetét a szívükhöz. Talán mindkettőben van igazság, de a kérdés végső soron az, mit keresünk a dicsőítésben.

A Zsoltárok könyve újra meg újra felszólít bennünket: „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét!” (Zsolt 103,1). Nem csak az elménket, nem csak az érzelmeinket, hanem „egész bensőnket” kéri Isten. A hit ugyanis nem puszta tudás, de nem is puszta érzés. Ha csak az érzelmeinkre hagyatkozunk, hitünk könnyen felszínessé válhat; ha viszont csak az értelmünket használjuk, akkor hideg, távoli vallásosság marad, amelyben nem lobban fel a szeretet tüze.

Sok gyülekezetben a vita nem is annyira zenei, mint inkább generációs vagy lelki beállítottság szerinti. Az idősebbek gyakran a régi himnuszokat szeretik, mert azokat jól ismerik, mély gondolatokat hordoznak, és évszázadok hitének gyümölcsei. A fiatalabbak viszont sokszor a mai dicsőítő énekek egyszerűségében és közvetlenségében találják meg azt, amit lelkük keres: nem elméleteket, hanem találkozást a Mesterrel. Melyiknek van igaza? Talán mindkettőnek.

Jézus azt mondta: „Az igaz imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát” (Jn 4,23). Ez a két szó – Lélek és igazság – rámutat arra, hogy sem a tiszta érzelem, sem a puszta ismeret nem elég. Ha a dicséretünk csak szép dallam, de nincs benne igazság, akkor csupán hangulat marad. Ha tele van igazsággal, de nincs benne Lélek, akkor üres formává válik.

Nem a zenei stílus dönti el, hogy milyen a valódi dicsőítés, hanem az, hogy mi történik a szívünkben. Lehet egy régi himnusz vagy egy dicsőítő ének is mélyen szellemi, ha az Istenhez vezet, és lehet bármelyik üres, ha csak magunknak szól. A cél nem az, hogy egyik vagy másik győzzön, hanem hogy az ének szárnyán a Lélek által Isten jelenlétébe emelkedjünk, ahol az értelem és a szív együtt mondja: „Uram, Tiéd a dicsőség!”