Az egész élet szent
Az egész életnek kell szentté válnia, és ebben nem számít, hogy az ember éppen hol van.
Az egész életnek kell szentté válnia, és ebben nem számít, hogy az ember éppen hol van.
A különböző szent helyek mérhetetlenül fontos szerepet töltenek be a világ nagy vallásainak az életében. Sokaknak a szent hely említésekor bizonyos városok, katedrálisok és templomok jutnak eszébe. Könnyen hihetnénk, hogy a szentség ezekhez a helyekhez köthető, különösen is, mert az Ószövetség rendkívül gyakran utal „szent helyekre”.
A szent helyek leírásához tartozik Ezékielnek az új templomról szóló látomása is. De szemben azzal, amit általában gondolni szokás, hogy tudniillik a szentség bizonyos helyekhez kapcsolódik, valójában a szentség kevésbé szól bizonyos helyekről, mint inkább arról, hogy Isten népének miként kell élnie. Jézus műve és tanítása mindennek új értelmezést ad. Ahelyett, hogy kizárólag egy szent, liturgikus használatban levő templomban lakna, ő minden hívő életébe beköltözik, és azt ígéri, hogy valahányszor összegyűlnek, ő közöttük lesz (Mt 18,20). Ahelyett, hogy az embereknek kellene a jó cselekedetekért keményen megdolgozva kiérdemelniük azt, hogy Jézus elfogadja őket, ő a saját igazságát ajándékozza a bűnösöknek, akiknek csak annyit kell tenniük ahhoz, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatuk Istennel, hogy Jézusban bíznak (2Kor 5,17).
Jézus azt is újradefiniálja, hogy mit jelent szentnek lenni. Az egész életnek kell szentté válnia, és ebben nem számít, hogy az ember éppen hol van. Ezékiel kiemeli a szentség néhány olyan gyakorlati, sőt egészen hétköznapi oldalát, amely Jézusban mind lehetségessé vált: Isten népének meg kell szüntetnie minden erőszakot és elnyomást (Ez 45,9); üzleti eljárásaikban és minden vállalkozásukban korrektnek és megbízhatónak kell lenniük (45,10–12); valamint fontos, hogy tudatosan megtartsák az időbeli egyensúlyt: hat napon át dolgozzanak, de szánjanak egy napot a pihenésre, feltöltődésre és az Istennel való kapcsolat ápolására. (46,1–15).
Az egész életnek szentté kell lennie. Természetesen nincs baj azzal, ha bizonyos helyeket és alkalmakat elkülönítünk, de arra ma már nincs szükség, hogy csak ilyen helyekhez és különleges rituálékhoz kössük a szentséget, és csupán ezeken keresztül akarjunk Istennel kapcsolatba kerülni. Jézus Krisztus utat nyitott népének a legszentebb helyre való belépéshez, amit azzal ért el, hogy önmagát áldozta föl bűneinkért (Zsid 9,11–15). Mivel nekünk soha korábban nem tapasztalható lehetőségünk van arra, hogy Isten jelenlétébe lépjünk, egész életünket Istennek élhetjük: „Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett. Legyen gondunk arra, hogy egymást buzdítsuk a szeretetre és a jó cselekedetekre, nem hagyva el összejöveteleinket, ahogyan szokásuk némelyeknek, hanem intve egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” (10,23–25)