Az augusztus 20-i hétvégén lesz az idei BalatonNET
A 2007 óta évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Evangéliumi Találkozó rövidebb formában, de megrendezésre kerül idén is Balatonszemesen.
A 2007 óta évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Evangéliumi Találkozó rövidebb formában, de megrendezésre kerül idén is Balatonszemesen.
A BalatonNET felekezetközi, keresztény találkozó Balatonszemesen minden korosztály számára. A szervezők kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak. A BalatonNET szervezője a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) BalatonNET munkacsoportja. A Balaton-NET elsődleges céljának a hívők és egész gyülekezeti közösségek lelki életének elmélyítését tekinti. A találkozó tiszteletben tartja a különböző felekezetek identitását, és törekszik arra, hogy hű maradjon az általánosan elfogadott és gyakorolt felekezetközi együttműködési normákhoz. Olyan lelkületet kíván tükrözni, és olyan formákat kíván választani, amelyben a lehető legszélesebb körből jövő testvéreink is átélhetik Isten személyes megszólítását.
A jelenlegi lehetőségeket mérlegelve a szervezők úgy döntöttek, hogy ha szerényebb körülmények között is, de megtartják idén a rendezvényt:
„Az idei év minden szempontból különleges, sokak számára fájdalmas év. A jelenlegi, változó helyzetben nem tudunk egy megszokott időtartamú és programszerkezetű BalatonNET-et tartani. Ugyanakkor szeretnénk találkozni Veletek! Ezért augusztus 20-án és 21-én Újratervezés, újraindítás, újrakezdés témával egy kétnapos, egyszerű szerkezetű BalatonNET-et tartunk. „
További részletek a BalatonNET honlapján és Facebook oldalán.