Jézus mondta, hogy azt a szőlővesszőt, mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ez nemcsak a szőlőre igaz, hanem a modern keresztény könnyűzenére is. Érdekes végignézni egy kicsit a folyamatot, amiből persze, csak részeket látunk és értünk meg. Ám az is nagyon elgondolkodtató.
Amikor valami újjal kezdünk el foglalkozni, és az annyira új, hogy nincs olyan, akitől tanácsot kérhetnénk, akkor könnyű hibázni – még a legjobb szándékkal is. A rendszerváltás idején sok ezren tapasztalták ezt, amikor jól kezdődő vállalkozások, missziók, gyülekezetek mentek tönkre vagy szűntek meg.
Így történt ez a keresztény könnyűzenével Amerikában is. A hatvanas években jött a Jézus mozgalom, és nagyon sok zenész adta át az életét Jézusnak. Ők egy dologhoz értettek: a zenéléshez. Így indult mintegy 60 éve ez a modern stílusú műfaj, és annyi hányatott év után kezd napjainkban révbe érni.
Az induláskor erős várakozás élt az egész országban, hogy Jézus nemsokára vissza fog jönni, és ezért ezek az együttesek rengeteg koncertet adtak, és egyre többen fogadták el, hogy a könnyűzene stílusai megjelentek az Egyházban is. A dalokat a gyülekezetekben énekelték, de az utazó együttesek, a nagyobb konferenciák és a rádió- illetve a tévéállomások révén egyre többen megismerték az énekeket.
Ekkor alakultak meg a kiadók, melyek rögzítették a helyi közösségekben született énekeket, és a terjesztői hálózaton keresztül eljuttatták mindenhová. Itt történt aztán egy váltás, mivel ezek a kiadók önálló cégek voltak, melyeknek cégként meg kellett élniük, vagyis ugyanaz a modell jött létre, mint a világi lemezkiadóknál. Sematizálva: kell, hogy legyen 2 sztár, aki sok pénzt hoz, 3 előadó, aki pluszt termel, 2 művész, aki enyhén mínuszban van, de ez változhat, és 3 új valaki, akivel próbálkozunk.
Marketing, trendek, sales, sikerlista – ezek a szavak léptek elő a dicsőítés és elhívás helyett. Ha a világban tinédzser lányka lett a menő, akkor találjunk ilyet keresztény körökben is, fő a lemezeladás. A megbeszéléseken nem a Biblia volt a legfontosabb, hanem mondjuk a Billboard zenei magazin. Hírnév, enyhe erotika, féltékenység, irigység, vallásoskodás és versengés, és a kereszt kihagyása kezdte mérgezni ezt a szép zenét. Pár kiadó maradt csak hű az alapelvekhez, de ők lenézett kisebbségben voltak.
1994-től azután jött a korrekció. Az Év művésze díjat kapó énekes visszaadta a kitüntetést, miután kiderült, hogy egy turnén összejött egy énekesnővel. Megjelent a Snakes in the Lobby (Kígyók a szálló halljában) könyvecske, mely a modern gospelt eltorzító gonosz szellemiségeket leplezte le, majd jött pár év múlva Steve Camp 107 pontos kiáltványa, mely felemelte a szavát a negatív jelenségek ellen.
Pár éven belül az összes nagyobb kiadó csődbe ment, vagy világi kiadó tulajdonába került. Ezzel párhuzamosan elkezdett egyre népszerűbb lenni a dicsőítés. Ron Kenoly, Petra Praise, Praise Band, a megújuló Michael W. Smith majd a Jesus Culture és a többiek. Matt Redman évente több, mint 100 millió emberhez jut el, a Hillsongot már nem is számoljuk.
Újra „Méltó a Bárány, hogy vegyen dicsőséget”, és ahogy közeledik Jézus visszajövetele, úgy haladunk abba a közegbe, amely olyan intenzíven megjelenik a Jelenések könyvének lapjain. Ha így teszünk – amint egy máltai dicsőítésvezető mondta –, akkor nem ér majd bennünket kulturális sokk, amikor a Mennybe jutunk.
Erős Tibor
