Ha jót akarunk magunknak, akkor érdemes mindenből a legjobbat tenni. „Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté 5,48) – javasolja Urunk, ami persze lehetetlen, de törekednünk kell rá.

A megbocsátás az egyik legsűrűbben előforduló teendő egy hívő életében, mert olyan sok szándékos vagy akaratlan bántás ér bennünket. Még az egymást nagyon szerető családtagok közt is óhatatlan egy bántó megjegyzés vagy a másiknak fontos dolog elfelejtése, illetve a mulasztásaink. 

A megbocsátás nem kegy, hanem önvédelem, önmagunk szabadságának megőrzése. Ahogy valaki találóan megfogalmazta: a meg nem bocsátás börtönben tartja a másikat, te pedig a börtönőr vagy. Csakhogy a börtönőr is a börtönben van, és a szabadon engedés nekem is lehetőség, hogy kikerülhessek onnan.

A Róma 12 eleje azt tanácsolja: “És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata”. Isten akarata benne van a Bibliában, így az ottani példákat kell követnünk.

Az Ézsaiás 1-ben ezt a hasonlatot olvassuk: “Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, ha vérvörösek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú”. A skarlát a vér színe, és ez mély jelentésű, hogy a bűnös vér ha összefogja a lelked, akkor Jézus vére távolítja el, és úgy lesz fehér, úgy lesz tiszta. Ha az összevérzett ruha fehér lesz, akkor a skarlátpiros egyáltalán NEM látszik már. 

A másik hasonlat szerint: “Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!” (Mik 7,18-19). Ki tudja felhozni azt, ami a tenger mélyére lett süllyesztve? Ez a kép is azt jelenti, hogy a megbocsátás révén végérvényesen megszűnik az elkövetett bűn.

A Miatyánk értelmezése szerint ha mi nem bocsátunk meg a szívünkből a másik embernek, akkor nekünk sem bocsát meg Isten. Ez hallatlanul veszélyes dolog, és riadóztatnia kell minden hívőt, hogy azonnal bocsásson meg, bárki bármit is követett el ellene. 

Az egyik legnehezebb megbocsátás az, ha valaki miatt meghal egy szeretted. Mint ahogy Karinthy egy veszekedés után hunyt el, így ma is vannak hasonló helyzetek, amikor megcsalja vagy egészségkárosodásig hajtja, szekálja az egyik fél a másikat, aki tönkremegy, belehal ezek valamelyikébe. Vagy elüti a zebrán a gyerekedet egy autós. Ha pedig elvetettél egy magzatot, akkor magadnak kell megbocsátanod. Ez sem könnyű, de Isten jósága révén lehetséges ezt is elfelejteni.

Az elfelejtős megbocsátáshoz segítséget ad a Máté 18 története. Akinek el kellett engednie társa tartozását, annak több milliószor annyit engedett el az ura. Mi is így vagyunk. Jézusnak az életébe került, hogy Isten elengedhesse a mi vétkeinket. Nekünk nem kell a megbocsátásért meghalnunk, de a jogos haragunknak meg kell halnia.

Megbocsátom és – úgy, ahogy Isten megbocsátott nekem – el is felejtem azt, amit tettél. Ezt kell tudnunk kimondani bárkire, aki fájdalmat okozott nekünk. Utána pedig nem beszélünk róla – hiszen elfelejtettük. Így múlik el teljesen a fájdalom, és lehet szabad a rab és a börtönőr is.

Ne elégedjünk meg kevesebbel, mint amit Isten példának mutatott.

Ezzel örömet szerzünk mennyei Apánknak, elengedjük a harag fogságából a másikat, és szabadságot szerzünk magunknak. Gyakoroljuk, és egyre könnyebben fog menni.