Kétszáznyolcvannyolc embert jelölt ki arra a feladatra, hogy énekekkel és zenéléssel számoljanak be Isten tetteiről. Ezeknek az embereknek az volt a dolguk, hogy „teljes munkaidőben” az Urat dicsérjék, és prófétáljanak – hirdessék az igazságot Isten kilétéről és arról, amit tett, illetve amit tehet.

Muzsikájuk nyomatékkal bírt; sokkal több volt kellemes harsonaszónál vagy egyszerű éneknél. Azzal a céllal hangzott fel, hogy az emberek meghallják, elgondolkozzanak rajta, és a szívükbe zárják. Dávid zenei vezetői olyan himnuszokat szereztek, amelyek az Úr nevét hirdették, kreatívan emlékeztetve a népet Istenükre és róluk való gondoskodására.

Noha a Szentírásban nem olvasunk arról, hogy Jézus a zenét alkalmazta volna az igazság kreatív továbbadására földi szolgálata során, mégis Dávidhoz hasonlóan cselekedett, amikor a sokaságot tanította – sokszor beszélt példázatokban, hogy Istennel összekapcsolja az embereket.

Ezek a történetek Isten jelleméről szóltak, a kor problémáira vonatkoztak, és könnyen megjegyezhető, érzékletes módon ábrázolták az Atyát. Krisztus példázatai tele vannak Istenről és az emberekről szóló igazságokkal. Nehéz őket figyelmen kívül hagyni; sok esetben kérdéseket és gondolatokat ébresztenek a hallgatókban.

Jézus mintegy negyven kreatív és elevenbe vágó példázat segítségével festette le a mennyek országának királyságát és annak Királyát (lásd például Mt 13,1–52).

Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra különválasztották Ászáf, Hémán és Jedútún fiai közül azokat, akik prófétai lélekkel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon.

1KRÓNIKÁK 25,1