Visszamenni

A holland Corrie ten Boom nővérével és apjával együtt zsidó menekülteket rejtegetett házuk titkos szobájában, amíg fel nem jelentették őket. A hat bújtatottat nem találták meg, de őket koncentrációs táborba vitték, amit csak Corrie élt túl. A háború után visszament Németországba, és hirdette a szeretet és a megbocsátás üzenetét. A legdrámaibb átélését ő maga mondja el:

“Münchenben volt egy istentisztelet, és ott láttam meg őt, a korábbi SS katonát, aki a zuhanyozónál teljesített szolgálatot Ravensbrück központi eligazítójánál. Fogva tartóink közül ő volt az első, akivel a háború után találkoztam. És akkor hirtelen magam előtt láttam újból mindent: a mocskolódó férfiakat, a halomban álló ruhákat és Betsie nővérem gyötrelmes arcát. A volt őr odajött hozzám a templomban, tisztelettel, boldog arckifejezéssel. – Nagyon köszönöm az üzenetet, amit ma elmondott, hogy én is gondolhatok arra, hogy – amiként említette – Ő eltörölte minden bűnömet. Ezután kezet nyújtott nekem. És ekkor én, aki annyiszor prédikáltam arról, hogy milyen fontos megbocsátani, csak lógattam bénán magam mellett a kezem. Dühös és bosszúvággyal teli gondolatok mozogtak bennem, csupa bűnös érzés. Jézus Krisztus meghalt ezért az emberért, s ez elég kellett volna, hogy legyen. Magamban imádkoztam: – Úr Jézus, bocsáss meg nekem, és segíts, hogy meg tudjak bocsátani. Próbáltam mosolyogni, fel akartam emelni a kezem, de nem tudtam. Nem voltak érzéseim, semmi kedvesség vagy jóindulat. – Újra fohászkodtam: – Jézus, nem tudok neki megbocsátani. Adj nekem a te bocsánatodból. Aztán végre kezet fogtam vele, és elképesztő dolgot éltem át. A vállamtól lefelé, a karomon át valami átfolyt hozzá, miközben akkora szeretet áradt ki a szívemből eme idegen felé, hogy alig kaptam levegőt. Ekkor értettem meg, hogy nem a mi megbocsátásunkon vagy jóságunkon múlik, hogy meggyógyul-e ez a világ, hanem az Övén. Mert amikor azt kéri, hogy szeressük az ellenségeinket, akkor ehhez hozzáadja a szükséges szeretetet is.”

A megbocsátás mindig nagy dolog, amikor sikerül. Ahhoz vissza kell menni a fájdalmas megbántottságig, és elengedni a haragot. A kilencvenes években volt Pesten egy konferencia, ahol egy amerikai férfi elmondta, hogy miként sikerült megbocsátania annak, aki megölte a fiát. Megrendítő volt látni, végig folytak a könnyei. 

Ugyanakkor vannak jó és szívmelengető, lelket feltöltő visszagondolások, látogatások is. Ezek pedig azok a helyek, esetek, helyszínek, amikhez valami jó és kellemes emlék fűz minket. 

Hónapokkal a lélegeztetőgépes tüdőgyulladásod után, valamiért vissza kell menned a kórházba, és a főkaputól végigfutsz az intenzív épületéig ugyanazon az emelkedős betonúton, amin anno a rohammentő vitt. Ez a győzelem futása lesz. 

Gyerekként minden nyaradat egy kis alföldi faluban töltötted, nagyszülőknél, biztonságban, állatok közt, mezítláb és boldogan. Még évtizedekkel később is örömteli érzés fog el, amikor közelítesz a helységtábla felé. Amerre mész, szinte minden utcában, sarkon emlékezhetsz gyerekkorod felhőtlen történéseire. 

Vagy egy pesti park környéke. Bemész a volt iskolád épületébe, nézed a folyosókat, ahol rohangáltatok, a tantermeket, az udvart, ahova kimentetek a szünetekben. Néha pedig megállsz a parknál, ahol pingpongozni tanultál, majd később a gyerekeddel homokoztatok. Ott laktak az osztálytársaid, a sarkon pedig a cukrász ugyanaz most, évtizedekkel később is, és a citromos fagyi íze sem változott.

Kellenek a kellemes emlékekhez való visszatérések, mert azok a barátok, esetek, átélések, emlékek, helyszínek a mieink, és élet volt (van) bennük. Ahol szerettek, ahol jól éreztem magam, ahol stressz nélkül, szabadon lehettem önmagam. Ahol sikerült valami, kaptam szépet és emlékezetest, befogadtak, helyet adtak, kellettem, és örültek nekem. Jó emberektől jó hatások, jó viszonyulások, jó hozzáállás, jó szavak, jó szándékok. Jó emberekkel jó emlékek, jó beszélgetések, jó időtöltés, jó élmények, jó pillanatok. Láttam, ízleltem, nagy levegővel szívtam be az illatát, úsztam és csónakáztam benne, megsimogattam, felültem rá, kipróbáltam, bejutottam, meghallgathattam, vagy nekem ajándékozták.

Persze, maga az élet is ajándék – mindenestől.