A menyegző
Az Énekek éneke 3. fejezete a szerelmesek menyegzőjét írja le.
Az Énekek éneke 3,6 verse Salamonnak a menyegzői ünnepre érkezésével kezdődik. A király és kísérői megérkeznek a menyasszonyért – bevonulásuk látványos és pazar. Salamon költséget nem kímélve kitett magáért, és úgy érkezett menyasszonyához. A 3,9–11 versben a szöveg két tárgyat említ a király megérkezésével kapcsolatban: egy gyaloghintót és egy koronát.
A gyaloghintó libánoni fából készült, amely a világ egyik legdrágább anyaga. Oszlopai ezüstből voltak, oldala aranyból, ülése bíborból. Salamon gyaloghintaja minden kétséget kizáróan királyi – fényűző és impozáns. A másik jeles tárgy egy korona, amelyet anyja helyezett a fejére. Ez valószínűleg valamilyen esküvői koszorú lehetett, és azt jelezte, hogy ő a nap megtisztelt hőse és ünnepelt győztese.
Az Újszövetség Jézusnak, Isten Fiának két nagy bevonulását írja le. Az első a betlehemi jászolban való megszületése (Lk 2,7). Ez csöndes, kifejezetten alázatos. Érkezhetett volna a világmindenség Királyához méltó fanfárkísérettel is. Jézus mégis úgy döntött, hogy szolgai formát vesz magára (Fil 2,7), hogy leendő követőit hitre hívja. Jézus minden tiszteletre és dicsőségre méltó, földi szolgálata azonban szinte teljes homályban kezdődött, és csak néhány tanú ünnepelte meg.
Második bevonulása, a mennyből való jövőbeli visszatérése, amikor összegyűjti majd övéit, és véget vet a bűn uralmának, összehasonlíthatatlanul nagyobb léptékű és drámaibb lesz (1Thessz 4,14–17). Akkor a föld teljes népessége egyszeriben döbbenettel megáll, és őt nézi. Azok, akik hisznek, örömmel ünneplik. Akik elutasítják a Krisztus nevében fölkínált üdvösséget, azok pedig rettegni és sírni fognak. Jézus teljhatalmú Királyként tér vissza (Tit 2,13).
Bár Salamon hatalmas király volt, eltörpül Isten Fiának a hatalmához és erejéhez képest. Jézus nemcsak egy nép vagy ország felett úr, hanem minden létező fölött ő az örökkévaló Király. Amikor Jézus eljön övéiért, akkor a teremtés Királya győzelmi koronát fog viselni, és el nem hervadó koszorút ad mindenkinek, aki hitt benne (1Pt 5,4).
6Mi jön ott a puszta felől, mint valami füstoszlop? Mirha és tömjén illata veszi körül, az illatszerárus sokféle pora. 7Nézd, Salamon gyaloghintója az, hatvan vitéz van körülötte Izráel vitézei közül! 8Mindnyájan kardforgatók, gyakorlott harcosok, mindegyiknek kard van az oldalán, nem rettegnek éjszaka sem. 9Gyaloghintót csináltatott magának Salamon király a Libánon fáiból. 10Oszlopait ezüstből csináltatta, támláját aranyból, ülését bíborból, belsejét szeretettel hímezték Jeruzsálem lányai. 11Gyertek ki, Sion lányai, nézzétek Salamon királyt a koronával, mellyel megkoronázta anyja nászának napján, szíve örömének napján!
ÉNEKEK ÉNEKE 3,6–11